Lehet attól depressziósnak lenni ha társkereső oldalon nem kellesz senkinek sem?

10

Azért a kozepiskolat meg az altalanost vegigjarni nem teljesitmeny

Az ehhez hasonló eseteknek rengeteg gyökeres problémái állnak fent.

Való életben/személyesen tud-e kommunikálni megfelelően az illető? (Net buborék miatt tompul is a kommunikáció a való életben emberek közt, egyre fiatalabb generációknál egyre durvábban - az én korombelieknél is kemény a helyzet és ritka a kivétel)

Helyzeteket hogyan kezeli a valóságban? (érzelmitől a fizikaiig)

Van-e kellő önismerete, önbizalma - egészséges kapcsolat önmagával?

(lélektől a teste ápolásáig, mivel egy egész emberrel lehet igazán kapcsolatot teremteni)

Vagy csak nem talál saját szintjének, igényeinek megfelelő párt? (Nem könnyű, főleg ha kifinomult, specifikusabb személyről van szó)

Neten is lehet próbálkozni, ám nem mindegy, hogy az előbbi kérdésekben milyen szinteken áll.

Sokan abban a tévhitben vannak:

"egyszerűbb a neten" - dehogy.

Jóval kevesebb inger/infó megy át. Felszínes infók. (Tudatalattinak is)

Nézzünk egy egyszerű példát:

Látsz valakit, aki tetszik és látszik a másikon, hogy érdeklődik-e vagy sem feléd. Pl.: Testbeszédje, arca, tekintete - már akinek leesik a szitu...(mivel tompulnak a nonverbális jelek észrevétele, néha csak fogom a fejem, amikor egyértelmű, hogy 2 személy távolból egymásnak adják a jeleket, de az is kiolvasható, hogy szegények nem értik, csak sóvárognak...)

Így ugye tudjuk azt szavak nélküli "jelzésekből", hogy ki felé próbálkozzunk. Nagyobb az esély, ám szemtől szembe meg kell tenni a lépéseket. (Nőként és férfiként is - én nőként is megteszem, ha úgy volt a helyzet, azaz finoman kialakítok egy "esély" szituációt, hogy a férfi merjen lépni, megtartva a férfi büszkeségét "övé az első lépés". pl nem lépek le a helyszínekről, jó szokásomhoz híven XD - nem szeretem a tömeget.)

A kisebb-nagyobb oda-vissza jelzések ott vannak előttünk, csak élni kell velük és jól kezelni az igent és a nemet is. Tudván: igen, megpróbálom/megpróbáltam. Van hogy kisebb ismerkedés keretében, rájössz: őt akarod-e vagy sem, meg ugye fordítva is. Legyen az személyiségtől egészen a bőr illatáig.

Olyannál meg egyértelműen nem próbálkozunk, aki tojik ránk.

Az online nincs nonverbális (55% a kom.-ból) kommunikáció (ami akár felér egy "gyere, itt vagyok ismerj meg" táblával a homlokunkon), nincs ott, hogy érezd és tetőtől talpig lásd, érezd illatát stb, mivel pár kép és verbális (7% a kom.-ból) kommunikáció (legtöbb esetben, ám a kezdés mindig írással startol)

Honnan tudjuk azt, hogy a kiszemeltünk számára szimpatikusak vagyunk-e?

Ez a nagy kérdés.

Nincs testbeszéd, jel, hogy tudjuk azt "bepróbálkozzak-e?" "Van-e értelme?"

Mi zajlik le az emberben ilyenkor? -> "bepróbálom, neten könnyebb" - dehogy :D

Rosszabb: Vak torpedózás oda-vissza. Online azt se tudod szabad-e az út az ismerkedéshez az illetőnél, míg személyesen láthatod:

feléd fordul vagy hátat fordít/elinal ha megközelíted.

Neten ilyen nincs.

De mégis elküldöd a levelet "próba cseresznye" alapon s hiszed azt reménykedve, hogy lesz visszajelzés.

Amolyan bizonytalanság rózsaszín köd a szemek előtt.

(No, meg a kamu profilok, photoshop... stb-ről nem is beszélve)

Van ahol párba kell úgymond állni, hogy írhassatok egymásnak. Egy fokkal jobb, tudod hogy kinézetre kölcsönös, ha valakivel már írsz. (Ugye képekben se lehet megbízni.)

Megannyi ember ír egymásnak s persze nem lehet győzni épp ésszel azt az áradatot se.

Mit tesz az agy/net ? Elpörgethető tárgyként kezeli a személyeket és fókuszál arra, aki igazán felkelti az érdeklődését (és az se biztos, hogy rendben lesz a későbbiekben)

A hátrahagyottakkal mi lesz?

- nincs érdeklődés feléjük

- meg nem nézett levelek/felkérések

- vagy félbehagyott/otthagyott levelezések...stb.

Mi a legnagyobb baj?

Online alapon javarészt problémás emberek keresnek társat. Az önismereti problémák, lelki, mentális..stb gonddal küzdködők... akiknek fogalmuk sincsen a fent leírtakról. Az online ismerkedéshez erős, egészebb embereknek való, amiből nagyon kevés van. (Felmérések szerint alig 1%)

Szóval, igen, lehet depressziós vagy depressziósabb az ember társkereső oldalak által.

Aki így érzi magát, javasolt letenni/felfüggeszteni az online tevékenységeket, önmagát a való életben helyretenni, megerősíteni.

+ próbálkozni a valóéletben is.

A fordított szituáció is ezt eredményezheti, amikor van érdeklődő, ám pár kép vagy/és kérdés után kibuknak a jelentkezők, mert az illető önismerete helyén van s tudja mit/miket keres a másikban. Kívül-belül. Így egy másik fajta magányba eshet.

Szóval erősnek kell lenni, kezdetben egy önismeret/egészséges önbizalom + tények elfogadása vagy/és javítása, majd a "lesz ami lesz vagy sem" alapon jöhet a "próba cseresznye".

Ismerek 2 párt akik online ismerkedtek meg.

(igaz, nem társkeresőn, hanem egyikük játékon, másikuk online tanfolyamon - több éve együtt vannak. + az első páros az ország ellenkező végeiben laktak és családon belüli személy a pár egyik fele, másik páros pedig magyarország <---> japán)

Biznisz szemszögből viszont kiváló rendszerek, melyek (még ha csúnya dolog is) nagy hasznot húznak a sérült emberek zöméből. Hit, hiszékenység, remény és hova tartozás - ezekből mindig lehet kaszálni. A legtöbb biznisz erre épül. Csak nézz körbe magad körül pl szobában, sorba lehetne számolni.