Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg akkor lesz párkapcsolatom, hogy ha nem keressem? Mennyire igaz?
Srácként valóban nem lesz ettől kapcsolatod, de sokkal nyugodtabb leszel, ezt tanúsíthatom.
Üdv, egy lányoknál sikertelen srác
21F
Leszögezem, hogy nem szeretnék áldozatot hibáztatni, hiszen én is voltam az, de szerencsére ki tudtam belőle szállni. Viszont nekem is akkor jött össze ez a bántalmazó, amikor görcsösen kapcsolatban akartam lenni. Sem belsőre, sem külsőre nem volt az esetem, és egy idő után, amikor magabiztosnak érezte magát a kapcsolatban, még bántalmazott is, szóval nem érte meg semmilyen téren.
Most egy éve vagyok egyedül, és már lehetett volna azóta több kapcsolatom is, mégsem mentem bele. Nem társkeresőztem, mégis megtaláltak, egy barátom is belém szeretett, de tudom, hogy a kapcsolat vele sem lenne boldog sajnos.
Több ismerősöm is ugyanígy járt, hogy amikor erőltette, egy bántalmazó karjaiba futott.
A lényeg, hogy legyél nyitott, ismerkedj, beszélgess emberekkel, de ne azért, mert 1 hónapon belül te pasit/csajt akarsz fogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!