Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Korábban elutasított, most jönne. Elküldjem, vagy előbb megdugom és utána küldjem el?
Van egy lány akibe réges-régen belezúgtam, ő pedig nem becsülte meg az érzéseim felé, nem kellettem neki.
Azóta eltelt sok év és rájöttem, hogy vannak mások, nála jobbak, akiket megkaphatok. Közben én is fejlesztettem magam és 30-hoz közel elég jól mennek a dolgaim. Most, hogy az ő kapcsolatai egymás után tönkrementek és egyedül maradt, gondolom eszébe jutottam hogy mennyire odavoltam érte és most szeretne ezzel élni.
Csakhogy én már nem vagyok oda érte. Egyébként sem, de azért, mert elutasított, főleg nem. Jobbakat kaphatok. De azért egy átlagfeletti 30 alatti csajsziról van szó, tehát nem azt mondom, hogy minden nap jobb lehetőség kínálkozik fel, csak tudom, hogy türelemmel megfelelőbbet tudok találni. Ami eltarthat egy darabig még, és most, hogy egyedül vagyok, akár élhetnék is ezzel a lehetőséggel. De nem akarok már tőle semmi komolyat, habár neki ez a célja.
Tehát a választás az, hogy vagy rögtön elutasítom és lezárom a témát, vagy előbb hazudok neki valamit hogy elszórakozzak vele, megdugom, és aztán dobom ki. Soha nem teszek ilyet, nem tettem, nem bánok rosszul azokkal, akik nem érdemlik meg azt, de szerintem ő igen.
Még nem döntöttem el. Ti hogyan vélekedtek erről?
"A kérdező kommentje:
Mindegy, van egy nő, aki nagyon valószínű, hogy az itt válaszolók nagy részénél simán jobb, ezer éve ismer és akar engem, és őt is lekoptatom, mert tetszem jobbaknak is."
Mutasd meg nekik, incelcsászár! :D
Szóval az alap problémád az, hogy (évekkel ezelőtt, basszus) ő visszautasított és nem törődött a te kis törékeny, szerelmes lelkecskéddel.
Erre most, hogy nyitna feléd, te ugyanúgy hitegetnéd és direktbe bántanád, mert ( állításod szerint) nem érzel iránta semmit.
Szerinted mit mond ez el rólad? Semmivel sem leszel nála különb ( bár ő valószínűleg nem is szándékosan bántott akkor). Szerintem iszonyúan szánalmas vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!