Ezekkel a paraméterekkel mi a maximum, amit megcélozhatok férfiban?

Simán találhatsz normális férfit szerintem.

Itt a probléma abban lesz hogy nagyon sok ember nem tolerálja ha van gyereked. Vagyis úgy gondoljak pár menetre jó leszel de nem fogják más gyerkét nevelni.

Csak olvass bele itt pár kérdésbe.

A durva az hogy nekem férfiként is ezzel van a probléma, pedig nem velem élnek a gyerekek hanem az anyjukkal. De mikor ismerkedem valakivel és elmondom hogy már van gyerekem, eltűnnek. 🤣 Már-már úgy érzem bűnös az aki mer gyereket vállalni. Mert sajnos a legtöbben úgy tekintenek rájuk mint valami koloncra...vicc az egész.

nő ként bármi lehetséges,bármi amit csak szeretnél

pláne ezekkel a tulajdonságokkal

A megadott paraméterek és az írásaid alapján elég magasra teheted a lécet, csak találjon Rád aki megugorja.

Sok sikert!

Nekem szimpatikus vagy eddig, csak így tovább!

:)

Szia Kérdező,

Érdemben sajnos nem tudok válaszolni neked, mert - bizonyos tekintetben- hasonló élethelyzetben vagyunk. Legfeljebb csak bíztatni tudlak, hogy ne feltétlenül az itteni “öreg vagy, senkinek se kellesz” válaszok alapján ítélj.

...esetleg megosztani a saját tapasztalataimat, bár azokat is pont ilyen fenntartással kezeld :)

44 éves vagyok, elvált (már régen, nem megcsalás vagy egyéb alja dolog miatt), a kisfiam 11 éves. Hozzád hasonlóan tanult, értelmes, értékes nőnek és embernek tartom magam és igen: az anyagiak is rendben vannak (alapvető mondjuk...). Megbecsült, normális státuszú munkakör, jó jövedelem, saját ingatlan és teljes anyagi függetlenség és anyagi biztonság jellemez engem is.

Igényes, csinos nőnek is gondolom magam- a korommal békében vagyok és a korosztályomban (!) nem az alsó 50-60%-ot képviselem, ez teljesen biztos.

Veled ellentétben azonban (és most itt az a felsorolás jön, amiben valószínűleg neked nagyobb esélyeid vannak):

- én teljes értékű, kölcsönös, elismert és méltó párkapcsolatot szeretnék- nem opció az ilyen tingli-tangli fussunk össze d..gni meg menjünk el színházba néha. Ez nem kapcsolat, hanem valami hobbi (ha nincsenek lelki/emberi igények) vagy lábtörlő-szint (ha egyébként meg lennének, de az “úgysem érek többet, nekem nem jut más” motivál valakit)

- nincsenek egetverő elvárásaim nekem sem, de azt, amire én magam is képes vagyok (igényességben, kultúráltságban, életvitelben stb.) azért egy megugorható alapnak gondolnám a leendő partneremtől is (így bár megmosolyogtató a vidéki selyemfiús ajánlat vagy a 20 centis 20 éves... egyik sem az a szint, akire pazarolnék akárcsak perceket). Nem, nem azért, mert olyan fene magasan hordom az orrom vagy efféle- egyszerűen csak nem kell, nem éri meg. Engem sem kell sem megvenni, sem kitartani- nos én sem erre fókuszálok. Fel merem vállalni, hogy igenis van egy szint (esküszöm nem a csillagos egekben! :), ami alá egyszerűen nem... aki megalkuszik, tegye jószívvel és örömmel, nekem nem fér bele. Nem a korom vagy a külsőm, nem a pénz vagy a munka/végzettség/tanultság miatt... 20 évesen is így gondoltam, remélem, 70 évesen is lesz (lelki)erőm és tartásom eszerint élni.

- nincsenek bennem szintezések, hogy mi a “maximum” amit elérhetek (a minimum, ami alá nem SÜLLYEDEK- az van)... mert nem hiszek abban, hogy pl. ne lehetne eltérőbb személyiségű embereknek egymásra találni vagy összecsiszolódni, elfogadni másban is azt, hogy nem tökéletes, hisz én sem vagyok és még írhatnám fél oldalon át.

Nekem nem egy ilyen “van valakim épp, de olyan semmilyen” kell- valahogy nem érzem azt, hogy hiteles példa lennék akár a felnövő gyerekemnek is vagy a barátaim/ismerőseim, családtagjaim, kollegáim előtt ez nekem felvállalható lenne, hogy van “valami csávó, aki k...rogat”...

...előzőt folytatom (44N)

- ami viszont talán előnyösebb helyzetbe hozhat az az, hogy a fiam 11 éves, tehát azért már önálló(bb), ezáltal a napi (gyereknevelési) problémáim is egyre inkább közelítenek az átlagos felnőtt dolgaihoz :)

- nem téma a munka/pénz/anyagiak... még említés szintjén sem (hiszek abban, ha valakinek igen, akkor foglalkoztatja, akkor is, ha az ellenkezőjét állítja)

Mindezekkel együtt - hozzád hasonlóan- nekem is nagyon vegyes tapasztalataim vannak és egyszerűen a sok “szia-mizu” kategóriás kísérlet felém olyan lelombozó, hogy elvette a kedvem- az online ismerkedéstől mindenképp.

Egyébként a kérdés, ami először megfogalmazódott bennem a kiírásodat olvasva: ha neked ennyire OK ez a mingli-szeretős semmitmondó “kapcsolat”- akkor nem tökmindegy, milyen férfiak lehetnek a célkeresztedben? Ha minden OK most és te tökéletesen elégedett vagy, mert te döntöttél ennek menték, akkor nem mindegy, ki MÁS lehetne még az ágyadban? :D

(...tedd a szívedre a kezed, nem irkálnál ide, ha nem töprengtél volna azon, hogy ebből a semmiből hogy lesz valami 1-2-3 vagy még több éve... és akkor ha ez felszínre kerül, akkor meg ott tartunk, hogy milyen értéket hordoz ez így... ha meg mégsem az a csilli-villi én döntöttem így magabiztosság boldogsága... akkor meg igenis GÁTLÓ tényező az, hogy van valaki, de mégsem és kellene valaki, de mégsem ez...

EZ a határozatlanság vagy nevezd ahogy akarod a legnagyobb gát.

Szerintem- de mint tudjuk, vén vagyok és ennek mentén szavam se legyen :)

(Szurkolok neked és minden jót)

Szerintem meg abszolút nem ütős válasz a 36-37. A válaszolónak van valami – alapvetően felszínes külsőségekből és társadalmi elvárásokból felépülő – merev séma a fejében arról, hogy mit jelent az ún. "komoly kapcsolat", és ezen hőbörög, erkölcsi példaképnek állítja be és feldicséri magát az egekig, miközben mások felett persze ordítva ítélkezik, és dől belőle a lenézés és az utálat mindenki mással szemben, aki nem úgy él, mint ő.

Aki ebből épül, az meg is érdemli.

#37-es nagyon jó választ írt. Pár éve én is hasonlót kerestem, 10 éves kor feletti gyerekkel, egyedülálló, önmagát eltartani képes nőt, én a diplomát is ide vettem. Az emberi oldal pedig passzoljon. Találtam ilyet, azóta össze is házasodtunk. Ő sem tette alacsonyra a lécet, második randit sem éltek meg sokan nála, éveken keresztül élt egyedül. Kár, hogy nem találtuk meg egymást korábban.

45f