Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon hogyan változna a közvélekedés az incelek irányába, ha az elméletükért egyszer Nobel-díjat kapnának és a jövő párválasztási alapkövét jelentené, akárcsak a darwinizmus vagy a relativitáselmélet?

Figyelt kérdés

Igazából csak a kísérletet kell megszervezni, ahol fMRI készülékkel vizsgálják különböző (kellően nagy mennyiség és kellően reprezentatív mintavétel) ellenkező neműek vonzalmát a másik nem irányába.


A hazugságvizsgáló (poligráf) azért nem terjedt el, mert át lehet verni, de ma már olyan fejlett fMRI módszerek vannak (főleg ha még egyéb testfunkció méréssel is kiegészítjük), hogy nincs az az ember, aki át tudná verni.


Innentől már csak a megfelelő kéréseket kell összeválogatni, amiket felteszünk mindenkinek, miközben monitorozzuk az agyi aktivitását.


Egy ilyen kísérlet eredményétől rengetegen rettegnének, hiszen lebontaná az egész szerelem-kultuszt. Sok ellenérdekelt lenne, mint anno az olajlobbi, ami szándékosan fékezte a megújuló energiák terjedését vagy az Egyház, aki tiltotta/korlátozta a tudást, üldözte az eretnekeket.


Lényegében az egész társadalmat alapjaiban rengetné meg. És ettől még ugyanúgy nem lennénk vonzóak a nők szemében, ahogy most sem a CERN tudósait követik Instán a lányok, hanem a divatikonokat.


Viszont racionálisan mérlegelve a mi szemszögünkből 3 lényeges pont lenne a dologban.


1. Végre hivatalosan is bizonyítanánk az elméletünk helyességét. (Vagy elbuknánk, de vállaljuk a kockázatot, hiszen az élet most is minket igazol több ponton).


2. Mivel a nők terén eddigi több éves, sokaknak több évTIZEDES erőfeszítés árán sem sikerült sikert elérni, így a bennünk lévő motivációt hasznos irányba fordítani, hiszen ha nem tudunk pozitív dolgot alkotni, amiért élni érdemes, akkor tényleg radikalizálódhatunk, hiszen az öngyilkosságtól (ami a remény halála, hogy valaha lesz valakink akiért élni érdemes) már nem nehéz eljutni a "viszek magammal még néhány embert"-ig. Ennél sokkal pozitívabb egy tudományos felfedezés, hogy ha már nekünk nem sikerült, megtörjük a láncot és a jövőben minden más legyen. Akár úgy, hogy kevesebb incel szülessen, akár úgy, hogy tudatosan, már gyerekkortól valami hasznos irányba tereljük ezeket az embereket, erősítjük a társadalmi elfogadást az irányukba (mint most az LMBTQ emberek meg a fogyatékkal élők irányába).


3. Végül a Nobel-díjjal pozitív példát mutatnánk a világon élő összes incelnek, beleértve azoknak is, akik már töltik otthon a puskát, így emberéleteket mentenénk, mert nem éreznék többé szükségét ennek a kétségbeesett (és amúgy semmit sem érő) segélykiáltásnak, hiszen míg ők az ámokfutással maximum bulvárlapok címoldalára kerülnének, addig mi a Nobel-díjas felfedezéssel elérnénk, hogy a közbeszédben helyet kapjunk és ne csak mint valami cirkuszi látványosság.



2021. júl. 26. 14:47
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
98%
Te beteg vagy.
2021. júl. 26. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
98%

😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂


csatlakozom az 1eshez, te beteg vagy.

2021. júl. 26. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
98%

" hiszen az élet most is minket igazol több ponton"


Mondanál erre konkrét példákat?

2021. júl. 26. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 Mojjo ***** válasza:
98%

Nem tudom.... vajon hogy változna a közvélekedés a laposföldesek irányába, ha végre nyilvánvalóvá válna, hogy a Föld lapos, és felszabadulna a világ a gömbföld-összeesküvés árnyékából?


Ez nagyjából ilyen.

2021. júl. 26. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
90%

"erősítjük a társadalmi elfogadást az irányukba (mint most az LMBTQ emberek meg a fogyatékkal élők irányába)."

Nem az elfogadast erosititek, pedig fogyatekosok vagytok, ami kulsotol fuggetlen. Incelnek nem szuletik senki, hanem azza valik az eltorzult valosagkepe miatt. Aki a legjobban torzitja a valosagot, azok lesznek a leginkabb ketsegbe esve. En komolyan osszegyujtenem ezeket es nevelotaborba vinnem oket. Nem csajozni tanitanam meg, hanem eletkepesse tennem oket. Mert ezt anyukajuk nem tette meg veluk.

2021. júl. 26. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
98%
Nagy hiba, hogy bezárták a Sárgaházat.
2021. júl. 26. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 A kérdező kommentje:

#3: "Mondanál erre konkrét példákat?"


Az eddigi nők közül, akikkel találkoztunk egyetlen sem tartott minket vonzónak szexuálisan.

2021. júl. 26. 15:34
 8/28 anonim ***** válasza:
97%
#7 Ez aztán baromi nagy példa, gratulálok. Attól, hogy téged senki nem tart vonzónak, még a nők ízlése nem egyforma, sokféle férfit vonzónak tartunk. Téged azért nem tart senki annak, mert egyszerűen semmilyen szempontból nem vagy az. Például buta vagy, mint a tök, hülyeséget beszélsz és kényszeresen ragaszkodsz is a butaságaidhoz. És nem vagy vonzó sem. Hát ez szívás. Van, aki a külső hátrányosságait belsővel tudja kompenzálni, de te nem. Viszont ez nem teszi igazzá az elméletedet.
2021. júl. 26. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
97%

Jól van, először nézz utána, hogy mi az a Nobel-díj és milyen tudományterületeken ítélik oda valakinek.

Addig ne okoskodj, mert ez már nekem ciki.

2021. júl. 26. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
97%

Honnan tudod, hogy senki nem tartott vonzónak? Mindenkit megkérdeztél? A buszon, akikkel együtt utaztál? Minden buszon? A boltos nénit?

Szerintem nem. Így csak feltételezel. Próbálkoztál te egyáltalán lányoknál? (Nem, a dickpic nem szàmít). Szerintem ha hasonlóan beszélsz bárkivel, mint ahogy a kérdésben az nagyon furcsa, és minden a tudományokhoz kicsit is értő lányt el fogsz üldözni vele, mert ez maximum részegen elfogadható okfejtés, de ahhoz túl hibátlanul írsz.

2021. júl. 26. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!