Rossz ötlet volt jobbnak mondott pasikkal barátkoznom?

Hárman voltunk barátok általános óta. Én 178 cm vagyok, mindhárman sportolók voltunk, ök 190 és 185 magasak. Mindig a csajoknál abba ütköztem, hogy “helyes vagy, jó pasi, de a Gábor/Ati haverod …” Többször volt úgy hogy már megvolt a csaj a szórakozóhelyen, aztán megjött az egyik barátom, majd másnap megtudtam hogy meghúzta a csajt miután én hazamentem abban a hitben, hogy a csaj is elment haza és másnap írjunk egymásra.

A végén oda jutottam, nem esett le a dolog és azt hittem én selejt férfi vagyok és elkezdtem felszedni furcsa nöket, pl nagyon-nagyon túlsúlyost, beteget, bolondot, stb. Miután vége lett ennek a barátságnak kezdtek helyrejönni az agyamban a dolgok. Hogy a bolti eladó csaj rám is mosolyog, nem csak rájuk, hogy a pultos csaj nem azért flörtöl velem, hogy az ö számukat megszerezze, stb. Szépen lassan évek alatt tettem helyre az agyam. Teljesen még nem jöttem rendbe, közepesnél jobb nökkel nem merek kezdeni továbbra sem, félek tölük, félek, hogy jön egy olyan mint az exhaverok és lapátra kerülök. Inkább maradok a nem annyira nagyon tetszö csajoknál ami viszont nem fair velük szemben. Hogy én legszivesebben inkább egy szebb, szöke hosszúhajú, insta cicababa típust döngetnék, mint öket, csak nem merek.

Nem dicsekvés! Komoly lelki bajom volt 15 évig! Ennyit számított hogy jobb pasik voltak a barátaim? Hülye voltam? Azt kellett volna csinálnom mint a nök, hogy keresek egy ronda, dagi barátot? Helyrejöhet 30 felett az önbizalom?