Ha az ember elmegy amellett, akibe fiatalon igazán szerelmes volt, akkor örökké bánni fogja, akkor is, ha talál végül valakit, akivel összeházasodik?

Az jut eszembe sokszor, ahogy a Breaking Bad-ben megjelenik, hogy hogy beszél Walter Gretchennel és hogy a feleségével. Érződik, hogy az előbbi a valódi szerelme volt, ő volt az, akivel közös volt az érdeklődésük, fiatalon kerültek össze, imádták egymást. Vele lett volna érdemes leélnie egy életet. Skyler csak egy jó feleség lett, akivel kialakult egy stabil kapcsolat, de nem olyan minőségű, mint Gretchennel.

Attól félek, hogy én is így járok majd. Nagyon kevés olyan lánnyal találkoztam eddig, akin úgy éreztem, hogy valóban érdeklem, és meglátja, milyen a valódi énem és tényleg valami mély és minőségi dolog van köztünk. Akivel olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást, és aki többet tud rólam, mint amit elmondok neki magamról. Akikkel ismerkedni próbálok, valahogy mind olyan idegenek, még akkor is, ha halad előre az ismerkedés. Egyszerűen nem tudom, mi a módja annak, hogy olyat találjak, aki nem pusztán egy jó kompromisszum, hanem valódi lelki társ, aki mellett úgy érzem, hogy kiteljesedek. Vagy eleve ez csak néhány embernek sikerül, és az átlag az, aki kiköt valaki mellett, és soha nem fogja tudni, hogy miről maradt le, aztán eltemeti magában ezeket az érzéseket?