Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vannak itt olyanok, akik már lemondtak önmagukról? Akik már beletörődtek, hogy nekik már nem jut senki sem?
Már elfogadtam, hogy nem javul itt már semmi sem.
Szeretném a hátralévő időmet békében és nyugalomban letölteni. Számomra az élet egy örök haldoklás l, egy végtelenségig tartó börtön. A legnagyobb vágyam, a gyerekkori álmom az volt, hogy majd lesz egy barátnőm, aki szeretni fog. De sajnos ennyi idő után már be kell látnom, hogy hiú ábrándokat kergettem. Így mivel a legnagyobb vágyam nem fog már teljesülni, számomra nincs is semmi különösebb indok arra, hogy éljek. Tulajdonképpen csak vagyok, de már nem élek.
Ezért addig míg el nem távozom végre ebből a világból, én itt szeretnék nyugalomban és békében lenni. Nem szeretnék már senkivel sem összeveszni, késelésekbe keveredni. Ki szeretném élvezni minden csepp kávémat és minden falat ételemet, megtalálni az apró örömöket az életemben, amik még megmaradtak. Minden egyes lélegzetemnek hálát adok, és boldog vagyok, hogy vannak kezeim és lábaim.
Mivel ki tudja mennyi van már hátra nekem és már nem is hiszek már a csodákban.
Nem fog jönni már senki sem. Egyedül fogok maradni egészen addig amíg el nem távozom. Ebbe én már beletörődtem.
Más is érez így?
Van itt más is aki már lemondott az evilági vágyairól?
#30
Nem vagyok görcsös típus. Az idegeskedés meg stressz sem különösebben jellemző rám. Egy olyan ember, aki már teljesen lemondott magáról és az evilágról egyszerűen nincs min görcsöljön.
Csak azt nem értem ha neked jó ez így, te beletörődtél ebbe, te nem sajnáltatod magad, neked nem kell a szánalom
Akkor mi a bánatnak írtad ki ezt a kérdést?
Mert azon kívül hogy elkönyvelem magamban hogy de szánalmas csóri kB mást nem érsz el
Ha nem kell a sajnálatunk akkor minek ez a kérdés?
"Úgyhogy annyira nem hiszem, hogy sz*r nektek" most akkor ez a helyzet szar, és szomorú vagy miatta vagy nem szar, és nem érdekes?
Én is egy nő vagyok aki hasonlóan egyedül fog élni, de ha nem akarsz hasonló tapasztalatokról tudni a nők részéről, akkor máshogy kellett volna feltenned a kérdést.
A te hitvilágod más mint az én meg egyéb embereknek a valósága: de attól, hogy egyedül élünk meg halunk meg még nem lesz szar, csak igaszságos. Én ürülök, hogy nem teszek boldogtalanná senkit, aki nem talál párt az azért nem talál mert híján van azoknak a kvalitásoknak amit jó partnerré teszik (igen, ez rám is igaz, én pl. nem vagyok elég igényes, okos és szép).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!