Mi szüksége van egy 21. századi nőnek egy férfira?

Fordítva ugyanúgy fel lehetne tenni a kérdést, úgyhogy maradjunk a témánál.

A különbség ugyanis annyi, hogy férfi oldalról tök jó dolog a női lét (pár apró kényelmetlenséggel), míg női oldalról maximum az aszexuális nőknek lenne buli a férfilét, mert ők csak azt a pár apró előnyt élveznék benne, ami meg a női létben esetleg hátrány.

Szomorú tény a férfiakra nézve, de sajnos tény, hogy egy olyan evolúciós fordulóponthoz érkeztünk, ahol ránk már nincs szükség.

Ha nagyobb történelmi léptékekben gondolkodunk (törzsfejlődés), akkor nincs is benne semmi meglepő, számos élőlény van, ahol nincsenek külön nemek, anélkül szaporodnak. Mi pedig már a technológiai szingularitás küszöbén állunk, 100 éven belül egy Ultronhoz vagy a Borg kollektívához hasonló mesterséges intelligenciát is létrehozhatunk, amely asszimilál minket, majd az emberiség bizonyos értelemben megszűnik, más értelemben továbbfejlődik.

De amíg ez be nem következik, már manapság is csak hagyománytiszteletből választ egy nő egy férfit maga mellé.

Minden más esetben a nő eldobható tárgyként használja a férfiakat, mindenkit funkciójának megfelelően. A fuckboyt szexre, a lúzert csicskáztatásra, a gyerekekkel jól kijövőt apának vagy mostohaapának, az úriembert pedig szabadidős tevékenységekhez.

A nő egyetlen esetben veszíthet, ha szerelmes lesz.

Illetve egyetlen esetben kényszerül kompromisszumot kötni, ha rögeszméssé válik. Például annyira akar gyereket vagy annyira rugalmatlanul van egy életről alkotott elképzelése, hogy nem tud túllendülni akár egyetlen olyan SAJÁT MAGA ALKOTOTT szűrőfeltételen, ami miatt csak számára alkalmatlan jelöltek akadnak fenn a rostán.