Ha jóképű vagyok és jómódúbb, akkor nekem senki nem hiszi el, hogy béna vagyok a nőknél a csajozásban? Sok ember azt mondja nekem biztos tök jó az életem, mert más nem számít.

A jóképűséget örököltem, apám is az volt fiatalon, mielőtt eltorzította magát az alkohollal. Magas is vagyok és alapból vékonyabb, de ha nekiesek tudok izmokat építeni. Nem vagyok szuper jóképű, de a visszajelzések alapján mégis eléggé. A családom nem mondanám hű de pénzesnek (nincsenek sehol sok tízmilliók elfekvőben), de azért huszonévesen kaptam egy lakást egy vidéki nagyvárosban és előtte támogattak is amíg egyetemista voltam és fizették a jogsit, egyéb tanfolyamokat, nyelvvizsgákat, stb. Már nekem is szerencsére piacképes szakmám van, amivel alkalmazottak között a jobbak közt tudok keresni és a jövőben még inkább majd.

Viszont belül nagyon önbizalomhiányos vagyok. A szüleim az egész gyerekkoromat végig veszekedték és léptem is le érettségi után, ahogy tudtam. Apukám 15-20 éve iszik és egyre többet, most már napi 3 üveg bort simán. A szüleim a szeretetüket sajnos sosem tudták kimutatni. Se érintésben, pl nálunk a puszi, ölelés iszonyú ritka volt, se szavakban, se együtt töltött időben. Anya néha próbálkozott, de apa soha. Nagyon ingerszegény környezetben nőttem fel ezek miatt. Vannak régi jó barátaim, de sosem voltam az a szociális, kommunikatív, easygoing ember. Sok bennem a szorongás, szeretetlenség érzése, az önbizalomhiány és sokszor nem érzem felnőttnek magam. Külsőre szoktam tetszeni egész sok csajnak, de nagyon sok sikertelen első randim van, ahol hát sajnos látom, hogy a fentiek miatt belül mégsem tetszem meg a legtöbb nőnek, mert a gyerekkorom okán nem vagyok magabiztos, beszédes, a szemükben férfias viselkedésű. Csak külső tetszésre alapuló szexkapcsolataim néha vannak, de azok nem nyújtanak semmilyen lelki boldogságot. A pár leghosszabb kapcsolatom kb fél évesek voltak. Mit tehetnék?