Lányok/nők (14-50), nektek mi a taszító a James Bond stílusú pasikban?

A leírtakból van, amivel nincs bajom - azzal, hogy öltönyös, hogy férfias kiállású, hogy el tud intézni dolgokat ("segíts magadon, Isten is megsegít" - amíg nem más magánembert károsít meg ezzel nagyon, engem nem zavar, hogy kiskaput keres).

Viszont:

nem mindegy, hogyha az én ügyemben jár el, velem megbeszéli-e ezt, és ha igen, és én nem kérem a segítségét, akkor azt tartja-e. Ha mögöttem sunyiskodik, az nem szimpatikus. Nem vagyok egy tehetetlen szál virág, hogy csak őgy tudjak célt érni, hogy előtte-mögöttem rendezkedik "a fhééééérffiiii". Meg az sem mindegy, hogy HOGYAN intézi el. Pl. az egyetemes esetnél én inkább tennék jelentést a rektornál vagy a dékánnál, és az ha sem ér célt, na, akkor benne vagyok, hogy tegyen vmit az érdekemben, szóljon valahol - de ha pl. az az ő megoldása, hogy "meglátogatja" az egyetemi tanárt 2 kétajtós szekrénnyel, viperával felszerelkezve, akkor hagyjuk, mert alvilági emberrel nem akarok lenni.

Az autós esetben szintén - beszélje meg velem, ha van kapcsolata vkihez, meg tudja beszélni, oké... ha tettlegességgel való fenyegetés, vagy a gyereke elrablása a módszer, akkor nem.

A hagyományos nemi szerepekben sem hiszek. Abban hiszek, hogy mindenki csinálja, amiben jó és amire alkalmas. Én pl. nőként nem vagyok alkalmas sem házitündérnek, sem anyának, a munkámban viszont vérprofi vagyok... senkinek nem lenne jó, ha én pl. nem egyetemre mentem volna és most nem a karrierem építeném, hanem szaros pelenkákat cserélgetném meg "kertészkednék" (rohadtul nem érdekel, nekem maga lenne az unalom).