Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom, mi kellene még a férfiaknak? Őszinte kérdés.
Teljesen objektíven mondom, az eddigi visszajelzések alapján, hogy csinos vagyok (nem vagyok egy top modell, ez tény, de 54 kg/163 cm-es, sportos lány vagyok, fenékkel-mellel, de vékony derékkal, picit kockás hassal). Arcomra is rengeteget bókot kapok, jóó, nem mondom, hogy modell arcom van, de általában szépnek tartanak. Tinderen rengeteg matchem van, rengetegen rám is írnak, de a nagy részük persze komolytalan.
Van normális hobbim, sportolok is, egyetemen most fogok végezni egy viszonylag piacképes szakon, ahol szintén jó a teljesítményem. Jó a humorérzékem is, legalábbis sokaktól kapom ezt a visszajelzést (fiúktól, lányoktól egyaránt). Laza is tudok lenni, ugyanakkor a megfelelő szituban komoly is. Megértő vagyok, és éppen ez az oka annak, hogy velem bármiről IS lehet beszélgetni (nyilván, amihez értek, nem kell hozzá specifikus szaktudás). Nekem van több olyan barátom is, akik pont ezt emelik ki bennem, hogy azért imádnak velem barátkozni, mert azt érzik, előttem nem kell megfelelniük, hanem önmagukat adhatják és bármit elmondhatnak.
Na de a férfiakkal valahogy nincs sikerem... van egy séma: először jön a bókolás, hogy "jaaj, de gyönyörű vagy" és társai, majd elindul a beszélgetés, kialakul a dinamika. Randik stb. A sráctól érkeznek pozitív visszajelzések, kezdetben eléggé tepernek, odateszik magukat. Azonban, amint én is elkezdek nyitni és kezdeményezni vagy érdeklődőbb lenni (pl. már én is kezdeményezek talit, vagy jobban érdeklődöm a dolgai iránt, pl. milyen volt a munkája), elvesztik az érdeklődésüket. Amíg úgymond nagy ívben teszek a dolgokra és hagyom, hogy ők "kergessenek", addig nagyon izgalmas vagyok... aztán mikor részemről is kialakul az érdeklődés, valahogy ez megszűnik.
De annyira bosszantó ez, mert szerintem egy komoly párkapcsolatban tök alap az egymás iránti érdeklődés, a kölcsönösség, érdeklődés egymás iránt stb.
Nem tudom, mit szúrok el állandóan. :( Vagy ha nem én szúrom el, mi lehet a gond?
Nincs egyébként pasiban ideál, mármint külsőre kevésbé vagyok válogatós (nekem fontosabb, hogy legyen önmagához illő stílusa, mint az, hogyan néz ki, ilyen szempontból nem vagyok válogatós) és elsősorban azt nézem, hogyha kép alapján szimpi, beszédben, kommunikációban is az-e. Tehát oké, valaki képről mondjuk helyes, de nem tud egy értelmes mondatot leírni, nyilván érdektelen maradok.
Szerintetek hol úszik el a dolog? Ti mit gondoltok?
Hátha tapasztaltabbak vagytok nálam.
Köszönöm a segítséget!
23L
2-es, talán igazad van, de nekem a srácok pedig pont azt mondják, utálják, ha egy lány nem érdeklődő. Mostani srác is, akivel randizom, ő már kb rögtön az első talin azzal kezdte, hogy nyugodtan én is kérdezgessek tőle, mert nem szereti, ha csak ő érdeklődik a lány iránt stb. Én pedig kérdezgettem mindenféléről, ami így szóba került... ami tetszett nen ki.
Viszont ez a mostani srác is, kb. szerelmet vallott nekem, meg is csókolt az x. randin, kérdezte, én hogy érzek, amire csak annyit mondtam, hogy "részemről is elég erősen kezdenek kialakulni". Még utána is teljesen odavolt értem, viszont pár napja mintha full lexarna, sokkal kevesebbet ír, mint előtte.
1-es, igen, lehet valóban unalmas vagyok, de itt a karanténban most mi történjen velem? :D Ugyanúgy eljárok sportolni, írom a szakdogát, eljárok futni/biciklizni, családi progik vannak, néha barátnőkkel tali... sajnos ennél sokkal több lehetőség nagyon nincsen :/
Na mindegy, lehet igazatok van és elengedem, most úgyis a szakdoga az első meg a diploma.
#2: mi az, hogy nem kell érdeklődni utánuk? Ilyen rossz tanácsot még nem hallottam. De igen, kell, és nagyon jól esik nekünk, amikor látjuk, hogy viszonzott az érdeklődés. Olyan nőt, aki ezt nem érzékelteti, hamar mellőzök.
Kérdező, a leírás alapján nem lehet jót válaszolni. Valószínűleg a stílusodon csúszik el a dolog.
Az is lehet, hogy közben több nővel randiznak és másik lett a befutó.
Miert lenne bekepzelt attól, hogy tisztában van a jó tulajdonsagaival? Nem írta, hogy nincsenek rossz tulajdonsagai, azok mindenkinek vannak,de ki ismerkedik úgy, hogy a negatívat emeli ki saját magában?
Nem mondott senkire semmi lealacsonyitot, teljesen normális az onbizalma.
Nem tudom kérdező, én is ebben a helyzetben vagyok,lehet el kéne engedni azt az akarast, hogy "legyen már egy komoly".😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!