A nők hogyan váltak ekkora kockává?

44/F lemaradt, :D Komolyabbra fordítva: van egy pár (férfi és nő is, tehát ez nem csak női szokás, hogy pakoljuk a telefonunk naphosszat), (tisztelet a kivételnek) akik social-medián élik az életük. Valaki WoWozik, valaki meg naphosszat rakja a TikTokot, kinek mi.

Való igaz, ez is egy függőség. Úgy rémlik talán egy Black Mirror rész is készült erről, mondjuk ott az értékelésekre mennek rá.

A 2005-ös Nokiád le ne cseréld, mindig legyen nálad, önvédelmi eszköznek minősül! :D

A nők zöme is játszik.

Nem tudom, miért hiszitek, ha egy nő nézi a telefonját, biztos posztol magáról vagy fszságokat néz. Én pl. híreket olvasok, rengeteget játszok, beszélgetek barátokkal. Inkább a telefonomat nézem, mint a kérdezőt.

Én pl. wowoztam, dotám anno. A🙂🙈

A wow-ra nagyon ráfüggtem anno, mert találtam egy jó közösséget és imádtam benne lenni.

Dotánál viszont csak a baráti társaság motivált. Egy fiútársaságba kerültem, ahol társasoztunk vagy ezt játszottuk, úgyhogy megtanítottak és együtt nyomtuk egymás ellen.

De nem volt ekkora buli amikor idegenekkel kellett játszani, mondjuk az internetről random valaki, vagy botokkal. Egyedül a srácokkal működött a varázslat.

Csakokkal a koleszban meg a need for speedet nyomtuk lanba. Az volt a feszültséglevezető mondjuk egy egy nehéz zh után.

De ennyi volt a nagy játékos karrierem. A közösségi médiára nem függtem rá. A facebook pl. teljesen kiheréli magát azzal, hogy csak olyan tartalmakat dob fel ami szerinte engem "érdekel". Szóval ha állatvédős posztot olvassok akkor onnantól én tudok az ország összes sanyarú sorsú állatának a sorsáról, tartozkodási helyéről. És nem biztos, hogy én ezt akarom. Ott nincs változatosság hírek és posztok terén, mert az algoritmus csak olyat fog feldobni ami eddig érdekelt... pedig jó lenne mondjuk mást olvasni, pl. a kárpátaljai magyarok helyzetéről.

Más közösségi meg úgy nincs amit nagyon használnék YT. Instám, tiktokom nincs.

Úgyhogy sokkal inkább használom pl "gyakorit közösségi" oldalként, mert itt is nagyobb a szórás, ha a témákat vesszük, meg a hírportálokat.

Nem tudok addiktív lenni ezektől a kütyüktől.

Én leginkább elbújok a telefon mögött. Ha az ember telefont nyomod és fülhallgató vana fülében, elég egyértelműen elzárkózik mindennemű emberi kapcsolattól abban a pillanatban. Értsd, még a legtöbb szociális analfabéta is felfogja így, hogy nem vágysz rá, hogy hozzád szóljon.

Amíg nem védekeztem ilyen egyértelműen, boldog, boldogtalan megszólított, a fiatal cigikérő csajtól, a kezdeményezni vágyó pasin át, a fura nagymama korú öregasszonyig.

Most békén hagynak. De az, hogy az utcán állandóan nyomkodom, nem jelenti, hogy otthon is a kezem ügyébe van.

Én a legtöbbször a face csoportokat böngészem, vagy itt gyakorin olvasok/válaszolgatok ha mobilozok.

A telefon egy instant megoldás unalom ellen, azzal a pozitívummal, hogy bármelyik pillanatban letehető, ha valaki hozzád szól, vagy valamit csinálsz.

Tudod egyáltalán, hogy mit csinálnak a telefonon? Mert én például a kapcsolataimat ápolom messengeren, vagy épp híreket olvasok, amit nem neveznék éppen kockulásnak. Honnan tudod megmondani, hogy ki játszik? Sztem a legtöbb felnőtt nő nem angry birdsözik, vagy ha mégis, hát nem 0-24.

Mellékes de próbálom visszaidézni, hogy mikor p icsogott ilyen vehemenciával egy nő egy teljesen ártalmatlan férfi hobbi miatt, de nem jut eszembe semmi. Érdekes.

#2

", de ha okostelefon-nyomkodással, fészbúkozással meg twitterrel "azzal nincs gond", sőt "ez a normális".

Mostmár amit írsz, még csak nem is igaz. Az egy dolog hogy nem normális, de még csak nem is mondják. Akárhol nézed, mindenhol letagadják hogy ott élnék az életüket, mert ők is tisztában vannak vele hogy nem jó.

Nekem volt egy durva telefonra, fbra, mindenféle játékokra ráfüggős időszakom. Konkrétan rosszul voltam, ha a baráti társaságban nem vehettem elő a telefonomat csak ránézni, vegigpörgetni. Volt, és van egy megállapodásunk a barátnőimmel, hogy ha közös program van, akkor nincs telefon baszkurálás, max fényképezés, meg ha hívnak, nyílván felvesszük.

Aztán azt vettem észre, hogy otthon amíg én csinálom a nagy büdös semmit a telefonomon, addig a párom szintén kockul és alig szólunk egymáshoz.

Úgyhogy elkezdtük magunkat leszoktatni. Mindig lecsíptünk egy fél órát a kockulásból, és elkezdtünk társasozni, vagy valami közös dolgot csinálni. Mostanra van napi 1 vagy nagyon max másfél óra, amit mindenki elnyomkod, de többre nincs is igényünk.