Mit gondolsz, miért vagy szingli?

"TV taught me how to feel

Now real life has no appeal"

12.

"Hell is other people"

Én nem éreztem úgy sosem, hogy kellene akárki is egészen 2020-ig. Aztán jött egy kis változás az életemben és rájöttem, talán mégis kéne valaki. Közel került hozzám egy lány, akiről végül le kellett mondanom érthető okokból. Nem illettünk össze és voltak egyéb tényezők is, amik megerősítettek abban, hogy ezt mielőbb el kell engednem. Még időben felismertem, soha nem is mentem túl a flörtölésen ebből kifolyólag. Hosszú lenne ezt most kifejteni.

Mostanság akadt az életemben még valaki, aki úgy érzem elkezdett közelebb kerülni hozzám, de ezért már javarészt én tettem, míg az előző tök véletlen alakult így. Sokszori megkeresése és sok véletlen egybeesés/összetalálkozás után úgy döntöttem hogy elég, nem zárom ki többé, utat nyitok neki, "ki tudja mi lesz" alapon. Max lesz +1 közelebbi ismerősöm, esetleg több is lehet ebből. Nem is hagytam, össze-össze járogattam vele azóta már. Most jelenleg ott tartok, hogy foggalmam sincs ő hogyan állhat hozzá kettőnk kapcsolatához, csak azt tudom, hogy én elkezdtem érezni valamit. Nem tudom, hogy velem lehet a gond és én értelmezek félre valamit, vagy tényleg lehet ebből valami, mert olyan ellentétes reakciói vannak néha, hogy már tényleg nem tudok eligazodni. Aztán lehet én vagyok csak a pancser, ki tudja, mint írtam nem vagyok egy nagy nőcsábász, sosem voltam az.

Szóval, hogy mit gondolok, miért vagyok szingli? Azért, mert eddig nagyon nem akartam kapcsolatot, viszont mostanra pedig azért csurran-cseppen egy két lehetőség, de olyan rég volt ilyesmi az életemben, hogy már lehet nem is tudom hogyan kéne megragadni ezeket az lehetőségeket. Lehet túlságosan elfásultam ilyen téren és hiába szeretnék én akármit is, soha nem fogom tudni elérni, hogy együtt legyek akárkivel is. Az is lehet, hogy csak rossz ajtón kopogtatok, nem tudom. 22/f

Túl félénk vagyok legtöbbször hogy ismerkedjek, pedig nagyon is szeretnék találni valakit akit szerethetek, együtt csinálnánk dologkat hosszan kibeszélnénk mindent szimplán szeretnénk egymást... Elvileg nem nézek ki rosszul, de az önbizalmam sokszor mást mond. De a fő probléma hogy mivel félénkebb vagyok lassabban nyílok meg, sokkal lassabban jutok el oda hogy valakivel randiznék/kezdeményeznék, mert szeretném őket előtte jól megismerni nem csak beleugrani. De volt már olyan hogy a lány kért meg engem hogy járjunk, ha rám várt volna lehet még hónapok lettek volna hogy eljutok oda megkérdezem

21/F vagyok

20L/N

Őszintén. Elég béna voltam, de igyekszem változtatni. Régebben ha kiszemeltem valakit, minden lépését lestem a srácnak. Aztán ha neadjisten pl megdicsérte a táskámat, az agyam azonnal elkezdte, hogy "biztos nem, biztos semmi esélyed, kizárt dolog, stb". Az a baj még, hogy kisebb városban éltem és jártam iskolába is érettségi utánig. Aztán amikor elkerültem egyetemre, nagyobb városba, volt egy normális fél évem a kollégiumban. Természetesen sikerült olyan szakot választani, hogy kb csak lányok vagyunk. No sebaj, majd eljárok bulizni. Aha. Meg ahogy azt elképzeltem. Nem lett semmi sose... Aztán hazaküldtek... Nyáron eg másik városban voltam pár bulin. Ott volt az a srác akit az egyetemi bulikon kinéztem (és egyetem előttről, máshonnan tudtam a nevét, de kb 2szer ha váltottunk pár szót). Természetesen beijedtem. Aztán kiderült hogy alakult neki valami a társaságunkból az egyik csajjal. Ez nekem hihetetlen kényelmetlen volt. Aztán ez rövid életű volt, de közben megint hazaküldtek. Most több, mint 4 hónapja itthon vagyok. A szociális életem kb egyenlő a nullával azóta. Csak a szoros barátaimmal beszélek (amúgy nincs is fiú aki barát..), és ez is kb 7-10 lány. (Meg persze a csoporttársaim, de velük csak "munkakapcsolat" van és mindenki csaj.) Szóval most tudom magamon kívül ezt a borzasztóan elszomorító helyzetet okolni... De inkább ne menjünk most el a vírusozás felé, mert nem arról szól most ez a kérdés.

Én mint ember? Hát szerintem jófej vagyok, azzal aki velem is az. Nem rázok le nagyok senkit érzéketlenül (amúgy nincs is kit lerázni), igyekszem belül is fejleszteni magam. Mélyen magamba nézni, hogy mit is csinálok rosszul? Pár ilyen van már: túl sokat aggódok, hogy mások mit gondolnak, vagy mi van ha bénázok, vagy akármi. (Amúgy volt egy elgondolkodtató videó, amiben lényegében az volt, hogy: sokat gondolsz emberek előtti bénázásokra? Akkor most emlékezz vissza amikor valaki más bénázott valamit előtted. Igaz, hogy nem tudsz? Na látod, ez is mutatja, hogy mások bénázásait nem jegyezzük meg feleannyira se, mint a sajátjainkat, szóval nyugi, mert más se gondol a te bénázásaidra.) Egy másik gondolat amivel kordában tartom magam, hogy az élet egészéhez képest az a momentum amin idegegeskedek, milyen apró pöttyöcske és teljesen felesleges. Csak hát régi beidegződések nehezen kopnak el... Amin mostanság leginkább próbálok változtatni, mert szerintem ez a legnagyobb akadály: akartam barátot(párt) de egyszerűen még csak elképzelni se bírtam, hogy valakivel kéz a kézben sétálgatunk, egymás mellett ébredünk, vagy csak szimplán "vagyunk egymásnak". Ezeket próbálom vizualizálni a fejemben, hogy ha lesz alkalmam, akkor beengedhessem könnyedén az életembe azt akit szeretek. Na ja, és hogy időben felismerjem a dolgokat, ne évekkel később essen le, hogy "bassz.. nála volt esélyem nagy valószínűséggel?!...". Még nehézség, hogy a mának éljek, hogy "carpe diem", és ne egyből a gyerekeim apját keressem, hanem az én társamat, akivel közösen éldegélünk és majd hozza az élet, hogy mi hogy legyen, de együtt, harmóniában. (Lehet hogy sok szerelmetes könyvet olvastam, filmet-sorozatot láttam és most igazán magasan van a mérce? Lehet. Igyekszem lejjebb adni? Igen. Megéri lejjebb adni? Nem tudom. Csak minimumot érdemlek? Remélem nem, de nem tudom.) És igen, az is egy nagy probléma, hogy viszonylag félénk vagyok e téren.

A külsőm meg szerintem nem csúcskategóriás de nem is átlag alatti. Most nyárra a célom (és 20.szülinapi elhatározásom is az évre a 21.-ig, tehát novemberig), hogy kihozzam a maxot magamból. Végre az utamba álló fogszabályzó 3-4 év után távozik, a hajam is végre olyan, mint amit mindig is akartam (megnőtt), így 2 feladatom van, az arcomra és az alakomra picivel jobban odafigyelni. És őszintén remélem, hogy most már végre elérem magamból azt a verziót, ami a legjobb énem. :)

(Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de a hajnali elmélkedéseim általában nem rövidek :P)