Más is küzd-e magánnyal és ki tudott-e jönni belőle?

17 évesen volt először barátnőm, aki megcsalt az exével. Az ex egy nagypofájú suttyó volt, ami abban a korban vonzó, főleg velem szemben, aki csendesebb és visszafogottabb vagyok, meg introverált. Később, egyetem elején volt pár próbálkozásom, de amint megtudtam, hogy a lány nem zárta le 100%-ig az exével a dolgot, köszöntem szépen és lezártam az ismerkedést végleg - engem még egyszer nem fognak átejteni - leglábbis akkoriban ezt mondogattam magamnak.

Ezen a berögződésen már nagyjából túl is vagyok. Viszont . a gond az, hogy itt vagyok, egyetem végén, 23 évesen, és... igazából életemben nem volt még normális kapcsolatom. Nem megy az ismerkedés, valahogy nem megfelelően viselkedem (leginkább sehogy). Férfipélda nélkül nőttem fel, igazából fogalmam nincs, mit jelent macsónak, férfiasnak lenni, mit jelent meghódítani egy nőt, flörtölni, stb.

A humorommal nincs gond, most vagyok új munkahelyen és a kollégákkal tökre el tudok poénkodni naphosszat. Megvan a magamhoz való eszem, bár vannak nálam okosabbak, meg kevésbé okosabbak (ha szabad igy fogalmaznom, nem nagyképűség akart lenni, csak tényleg így tudtam legjobban kifejezni)

Szóval, más is van/olt-e így? Akár férfi, akár nő? Mi az oka, hogy suta vagyok az ismerkedéshez, de ami még inkább érdekelne, tudok-e ezen változtatni és hogyan?

Nem valami csajozógép akarok lenni, csak egy normális barátnőt szeretnék az életembe. Csak a szokésos, közös programok, közös projektek, esetleg összeköltözni albérletbe, nyaralások, fesztiválozások, meg ilyenek.