Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nevelik bele a nőkbe már fiatal korban is (család, rokonok, barátnők, stb), pl átlag Marcsiba, hogy ne elégedj meg soha átlag Jóskával? És ugye a legtöbb egész életében így fog cselekedni, ennek megfelelően, amíg egy kicsit is néz ki valahogy.
Figyelt kérdés
Már régóta nem ,,csajozok", mert többször jártam így, és elegem let a nőkből. Ha kifogsz egymás után 3-4 ilyet, és a nóta vége mindig az, hogy elhagynak menet közben (mert már megvan az új pasi), vagy meg is csalnak (kétszer is), akkor megtanulja az ember, hogy jobb egyedül. Pedig sima átlag Marcsik voltak. Pl 6 éve egyik is, imádott, mindig bújt hozzám, ő szeretett szerintem jobban engem mint én őt (de el tudtam volna vele képzelni a családot). Sima mezei diplomás nő volt, átlagfizuval, ahogyan én is átlag biológus átlag bérrel. Aztán egyik vasárnap apai ráhatásra azt mondta 3 év után, amikor már kezdtünk komolyabban tervezni, hogy elhagy engem, mert neki jobb jár. Az apja szerint (kiderült, testvére elmondta pár hónap után) neki jobb jár, mint én, olyan pasi aki sokat keres, igazi családfenntartó típus. Mondta ezt úgy az apja, hogy világ életében bizt őr volt átlag alatti bérért, hogy 3 havonta más munkahelye volt, mert alkoholproblémái miatt mindenhonnan kirúgták. Volt vagy 60 munkahelye. Aztán a lány mára célba ért, egy ronda de dúsgazdag férfi után futott, ráerőltette magát (annak meg ideje nem volt semmire, csak a pénzt harácsolta, 100 ból 99 nőnek nem volt az esete típus), mára van gyerekük is. Tehát lehet mondani, hogy befutott az exem... Egy másikkal is így jártam, csak ott a barátnők tömték a fejét 2 éven át, hogy neki táplónőként milliomos jár, hiába szeretett, elhagyott, befűzött egy főorvost (a nő kezdeményezett). Az a szörnyű, hogy ezek a szürke kisegér típusú nők voltak, sima átlag nők, akikből 1000 mászkál az utcán, persze én megszerettem őket, ami hiba volt. Szerettek is engem, de a környezet vagy a család ereje mindig felülírta ezt (nem voltak annyira erős nők).2021. jan. 30. 08:21
11/12 anonim válasza:
Sajnálom amik veled történtek. Légy te is magabiztosabb, hogy igenis, neked is jár egy jó nő (amilyet szeretnél).
Nem mindenkibe nevelik ezt. Nekem pl. azt hajtogatták, hogy nincstelennel kell összejönni.
12/12 anonim válasza:
Alapvetően ma már senki sem szorul rá, hogy eltartassa magát, mivel a nők is tudnak dolgozni. Tehát választhatnak szerelemből.
A te elméleted ott sántít, hogy csak "megtűrted őket". Azt hiszed, ezt nem érezték? Igazuk is volt, hogy nekik ennél jobb jár. Kaptak olyat, akiknél valszeg nem az elfogadom kategóriák. Inkább magadba kéne nézni, szóval gyakorolj egy kis önkritikát!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!