El vagyok keseredve mert nem lesz soha barátnőm?

Ez a helyzet. Itt vagyok 30-on túl, jövőre már krisztusi korban, de sosem volt barátnőm. Hiába próbálkoztam. Sosem kellettem egy nőnek sem. Lenéztek és ellenségesen viselkedtek velem. Sosem nyomultam, nem beszéltem csúnyán és bunkó módon velük. Normálisan, kulturáltan beszéltem. Néha megengedték, hogy egotuningnak használjanak. Belőlem csak a figyelem és a luholás kellett némelyiknek. Semmi más. Vagy esetleg barátkoztak velem és ha esetleg elkezdtem érezni akkor eldobtak. Így azt tanultam meg, hogy fájdalmas dolog szeretni és nem érdemes mert megbüntetnek érte. Ezért képtelen vagyok már barátnőt keresni. Nem bízok senkiben,és nem tudok vonzalmat érezni már senki iránt. Lehetetlenség hogy valaha is kelljek bárkinek is. Nagyon hiányzik a szeretet de nem tudok érte semmit tenni. Ez pont egy olyan dolog ami nagyon nem rajtam múlik, hiszen hiába hoznám le a csillagokat is valakinek ha ő ezt semmibe nézi és engem is... Tényleg nem tudok mit tenni úgy érzem. Mindig is csak a csalódás volt az enyém a párkeresésben így nem tudok már erről sem másként gondolkodni minthogy szeretni fáj és nem tudom ezt bevállalni. Hogyan éljem így az életem? A szeretet az szeretet. Semmivel sem.lehet pótolni. Nem adja ezt az érzést vissza semmilyen tevékenység amit a gondolataim elterelésére használnék. Bármit teszek folyton ott tátong bennem az űr ennek hiánya miatt... Keserű így élni. Hogy fogadjam el ha már egyszer nem tudok ellene tenni?