Társkeresőkön (pl. Tinder) csak az extrajó álompasikra szoktak ráírni a nők?

"a hagyományos társkeresőkön napi 200 levélből nincs időtök mindenkinek válaszolni,"

Válaszolni nincs idejük... Érdekes, nekem 200 levelet megírni (mint ugye kiderült, fölöslegesen) volt időm... Ebből nagyonrégen jött egy-két válasz, de később már annyi sem. Ezért én már régen hagytam a hagyományos társkeresőket (pénzben is lehúztak), ma már csak a Tindert húzogatom, de annak sincs sok értelme (évente 1-2 match), max. a magamutogató jócsajokat kifotózom, hogy (magányos) este legyen mire kiverni...

34F

"max. a magamutogató jócsajokat kifotózom, hogy (magányos) este legyen mire kiverni..."

Igazi főnyeremény lehetsz, akivel rengeteget veszítenek a nők.

Mit csináljak, ha nekem már csak ez maradt???

Próbálkoztam a tizeséveim végén, a húszaséveimben, a harmincas éveim elején, élőben, társkeresőn (fentebb le is írtam, néhány hétvége egyik napján ebéd után leültem és csak koptattam a billentyűzetet és az ujjamat, vacsoráztam, majd fojtattam, míg aludni nem mentem. A semmiért...), MINDENHOL, MINDENHOGY, de semmi... Soha, még csókig SEM jutottam el soha...

2019 elejére már annyira krwa szarul voltam már lelkileg, hogy rendszeres volt, hogy önkéntelenül is sírva fakadtam (szánalmas látvány lehettem volna férfiként, ha valaki meglát), folyamatosan azon kattogott már az agyam, hogyan ölhetném meg magam. Aztán azév nyarán elegem lett, vettem egy kocsit, hátha eltereli a figyelmem, és hátha nem fog érdekelni, hogy egyedül döglök meg és nekem már soha nem lesz családom (hát nemjöttbe). Apropó család, az öcsém (!) már ott tart, hogy van egy 3 éves kislánya meg egy 1,5 éves fia. Ez is, amikor belegondolok, hogy ő meeeeennyivel előrébb jár nálam, az is krwára elkeserítő és frusztráló...

Érzem, hogy tér vissza az a régi jó depresszió és kétségbeesés, ami akár adhatna némi motivációt, hogy újra belevágjak, és próbáljak csinálni valamit, de egyrészt tudom, hogy (már) úgyis rohadtul hiábavaló lenne, másrészt már nincs kedvem semmihez. Már nem érdekel semmi, nem érdekel, hogy szűzen, család nélkül, tökegyedül pusztulok. Csak az a pusztulás jöjjön akkor már minél hamarabb. Akkor nem kínozna tovább a gondolat, semmilyen gondolat. Megszűnnének a problémák. Az lenne az IGAZI megoldás. Már csak egyedül az érdekel, hogy hova tudnám felkötni magamat.

34F

23: Érdekes , mert hasonló korúként kb 26 éves koromig éreztem hozzád hasonlóan, utána egyre kevésbé érdekelt. Élem az életem, igazából nagyon ritka az amikor hiányérzetem van. A szex részét elnyomja a netes pornó, az érzelmi részét bizonyos mértékig a baráti kapcsolatok megadják, a többi pedig egyre kevésbé kezd érdekelni úgymond. (gyerekvállalás és hasonlók)

Depis sosem voltam emiatt, de olyan 25-26 éves koromig gyakran agyaltam a párkapcsolatokon. Azóta inkább csak élem az életem. Meg olvasgatok pl itt :D

#24-es, egy pszichológus óránként 20 ezerért mit tud csinálni? Megváltoztatja a társadalmi, kollektív felfogásbeli problémákat? Vagy visszaforgatja az idő kerekét? Önbizalmat, önértékelést csinál a SEMMIBŐL? Ryan Reynoldssá varázsol? Kicseréli a személyiségem és a beszédkészségem Eddie Murphyére? Hagyjuk már!

34F