A magyar lányok miért ilyen elutasítóak, bunkók?

"nagy erőbe telne, hogy írjon "bocsi, de nem"?".

Haha, látnád a reakciókat, akkor nem írnál ilyent.

A jobbik eset a végét nem érő nyaggatas, hogy miért nem, a rosszabbik eset, hogy rögtön beképzelt qrva leszel, aki még fogja ezt még bánni.

20 éves koromig éltem Magyarországon, azóta egy évet Olaszországban és hármat Angliában (jelenleg is itt vagyok), valamint több országban is jártam és a magyarokkal van a legrosszabb tapasztalatom - nyilván az is közrejátszik, hogy velük van a legtöbb.

Eleve nem értettem, hogy miért szólít meg olyan, akivel még egy összenézésünk se volt és valószínűleg észre se vettem, hogy ő is ott áll vagy ül. Ami még ennél is zavaróbb, hogy a "Szia, mizu?" szinten megreked, ezt pedig kifejezetten magyar "problémaként" éltem meg. Ilyenkor jöhet a kérdés, hogy mi mást mondjon, ha nem ismer. Hát ez az, minek jön akkor oda? Más nemzetiségűek (nyilván vannak kivételek) mind úgy nyitottak, hogy rákérdeztek a könyvre, amit nálam láttak, a pólómon lévő mintára és hasonlók. Egy ismeretlennek jóval szívesebben beszélek ilyen témákról, mint a magánéletemről.

A másik, hogy akikhez volt balszerencsém a magyarok többségében nagyon nem bírták elfogadni a nemet és elkezdtek faggatni, hogy na miért nem. Egyrészt nem tartozom válasszal, másrészt ha már megkérdez, miért teszi ezt úgy, mintha azt kérdezné, hogy miért öltem meg a kutyáját?

Egy ideig mindenkinek visszaírtam, aki ismerkedett volna velem annak ellenére, hogy még élőben sem találkoztunk soha és nem ismerkedős oldalon voltunk. Tízből mindössze egy ember volt, aki elfogadta a nemet, majd békésen elváltunk. Ez a kisebbség. A többség viszont kérdőre von, hogy mégis hogy mondhatok nemet vagy könyörög, hogy adjak egy esélyt vagy elkönyvel egy utolsó szajhának, stb. Könyörgöm, kinek van erre szüksége?

Nyilván vannak bunkó nők, őket nem szeretném védeni. Azonban meg kell érteni és el kell fogadni az elutasítást.

24/L