Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én gondolom azt, hogy az egész világon itt Magyarországon a lehető legrosszabb a társkeresés?
Volt tapasztalatom harmadik világgal (afrikai ország) és nyugat-európaiakkal. Illetve Magyarországgal. Ez a három alapján jelentem ki.
Miért gondolom ezt?
Mert az afrikai országban ahol éltem, ott nem volt feminizmus. Azonban ha meghívtam egy nőt valahova mindent én kellett fizessek. Ismerkedéskor mindent a férfinak kell fizetnie a nőre.
Azonban a nők hitelesek, mivel elvárhatják, hogy a férfi fizessen mindent, mivel cserében nem verik a mellüket a "mi erős független nők vagyunk" szöveggel.
Nyugat-Európában, gondolok itt elsősorban Németországgal (ezzel volt tapasztalatom) vagy Svédországra viszont nagyon erős a feminizmus. Sokan egyenes már átesnek a feminácizmusba is. Azonban arról, hogy egy férfi fizessen rájuk még hallani sem akarnak a nők. Tehát lényegében ott is hitelesek a nők. Mivel ugyan verik a mellüket és nagy feministák, hogy "mi erős független nők vagyunk és nincs szükségünk férfiakra", de ők tényleg ehhez mérten is cselekednek, azaz soha nem várják el egy férfitől mégcsak azt sem, hogy egy kávét is kifizessen nekik.
Mi a helyzet Magyarországon?
Itt a nők verik a mellüket, hogy ők aztán ilyen de olyan erős független nők. De azért ha beülnek valahova, azért elvárják a férfitől, hogy ő fizessen ki nekik mindent. Azaz nem hitelesek még önmagukhoz sem.
Tehát összegezve: A harmadik világban a nők elvárják, hogy a férfi fizessen mindent, de cserébe nem femináciskodnak. A gazdag nyugat-európai országokban a nők femináciskodnak, de csakugyan nem várják el, hogy a férfi fizessen rájuk.
Míg itt Magyarországon a nők femináciskodnak, de mégis elvárják, hogy a férfi fizessen ki mindent.
Hasonló a helyzet a kezdeményezéssel is. A harmadik világban egy férfi mindig kezdeményezhet, amikor csak megtetszik neki egy nő. A nő vagy elutasítja vagy sem. A lényeg, hogy férfiként senki nem csinál semmit ha egy nőt pl leszólítasz.
A nyugati országokban tilos férfiként kezdeményezned, mert különben szexuális zaklatás miatt lecsuknak. Pl Svédországban gondolkodás nélkül rádhívná egy nő a rendőrséget ha ilyet tennél. Azonban ott a nők önmaguktól kezdeményezni fognak feléd (a német ex-barátnőmmel is ez volt a helyzet, ő kezdeményezett felém, nem pedig én).
De itt Magyarországon neked férfiként tilos kezdeményezned, mert az "zaklatás". Azonban a nők sem fognak kezdeményezni, mert ahhoz meg nem elég bátrak mint pl nyugatabbra. Így a vége az lesz, hogy nem lesz semmi.
Pont ezek miatt van, hogy több barátnőm is volt harmadik országbeli és nyugat-európai nőkkel is. Míg magyarországival egyetlen egy sem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egy kis kitekintés, hogy mi zajlik a világban:
Ha szerinted nagyobb áldozat vagy ezeknél a gyerekeknél, mert nincs kibe akasztanod a farkad, akkor...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kérdező, ismerkedj normális nőkkel, és minden problémád egyből megoldódik.
Szűrj jobban, ez a titka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!