Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyen korban és körülményekkel lemondhatok már a családról, komoly párkapcsolatról?
Krisztusi korban vagyok (33/F), és eddig egyetlen 6 éves kapcsolatom volt távkapcsolatban, azóta kisebb, inkább alkalminak nevezhető, max. pár hónapos futó valamik. Soha nem éltem még együtt csajjal, mindig egyedül, az utóbbi 6 évben albérletben.
A kis életem szakmai oldala szerencsére rendben van, konkrét díjakkal, sikerekkel, most készülök lakást venni. Barátaim viszont alig, 6 ember kb., ebből egy az, akivel valóban mély ez a kapcsolat (ő amúgy egy nálam 10 évvel idősebb nő).
Edzőterembe járok, külsőre jóképűnek mondott, véleményem szerint átlagos pasi vagyok.
Napjaimat négy fal közt töltöm, home office-ban, és főleg ebben a helyzetben nagyon kilátástalannak tartom, hogy találjak egy normális partnert. Szeretnék családot, gyerekeket, legalább kettőt. Szeretnék jó apa lenni és dolgozni értük. Akik eddig voltak barátnőim, mind tőlem akartak valamit, megváltoztatni engem - és nem is a változással van bajom, hanem azzal, hogy ezt egyoldalúnak éreztem, mert nekem meg úgy kellett volna elfogadnom őket, ahogyan voltak. Nem tudom, hogy nővel képes leszek-e még valaha is megtalálni a közös hangot, pedig él bennem egy kép arról, akit egy életre el tudnék fogadni társamnak. De vele még soha nem találkoztam, futólag sem.
Nem önsajnáló poszt akar lenni, érdekelne, szerinted mik a lehetőségeim. Kort, nemet, ha kérhetem írj.
Le kell mondani erről. Ha vannak rokonaid szeresd őket, barátokkal beszélgess sokat, a testi vágyak csillapítására, pedig egy egész iparág épült, különböző fokozatokkal, a kiegészítőktől egészen a prostituáltakig.
Meg persze igen, egy doromboló jóbarát is pozitívum, ahogy az első írta. A cicák jóarcok.
Szerintem ne aggódd túl! Építetted az életedet, önmagadat mind külsőleg mind belsőleg. Az hogy néhány kapcsolatod meg nem úgy jött össze, nos, a legtöbbekkel megesik.
Én lassan töltöm a 27-et, de már nem pánikolok ezen, pedig nőknél még jobban ketyeg a biológiai óra. Szeretnék családot, de nem akárkivel. Szerintem megéri kivárni a megfelelő partnerre.
Munka mellett azért jó kimozdulni valamerre akár barátokkal, vagy egyedül is, akár szervezett programokra. Gondolok itt bármire, ami az érdeklődési körödhöz kapcsolódik, akár túra, nyelvtanfolyam stb. Nyilván a mostani helyzet miatt mindez sokkal nehezebb, eléggé korlátozottak a lehetőségek. Jelenleg akár a net is szóba jöhet.
Én jelenleg úgy vagyok ezzel, hogy bárhol megtalálhatom azt, akit keresek. Még a legvalószínűtlenebb helyeken, helyzetekben is. Ez egyelőre még ad egyfajta nyugalmat ezzel kapcsolatban.
Amúgy az előző válaszhoz kapcsolódva, nem rossz ötlet a cica:) Bár ha időd engedi, és amúgy is gondolkodtál azon, hogy egy kis állatot magadhoz vegyél, akkor egy kutya több szempontból is előnyös lenne.
Kb 1,5 éve fogadtam örökbe, de rendkívül sokat kaptam tőle, főleg mivel problémás kutya volt. Nyilván egy kutya mindig sok gond és felelősség, de pl. rendkívül jó lehetőséget ad ez is az ismerkedésre, akár a kutyafuttatós programok is. Persze eddig csak olyan csinos gazdikkal hozott össze a sors akik foglaltak voltak, de megesik:D Lesz még ez jobb is.
Szóval fel a fejjel! És fogadj örökbe egy kutyát!
Élj! Csináld ami tetszik. Kirándulj, mozizz, gondolkodj, tanulj új dolgokat... igen egyedül. Használd ki a függetlenséged.
Aztán érezd jól magad a bőrödben.
Ez sugározni fog rólad.
Nem kell erőltetni a dolgot...
Járj nyitott szemmel és amikor már olyan jól érzed magad egyedül, hogy szinte eszedbe sem jut a téma, egyszer csak felbukkan.
Egy szintén 33 éves.
7: nem vagyok papucs, igazából éppen ezt érzem problémának. Diákos arcom van, mindig 2-4 évvel fiatalabbnak néznek, valahogy azt várják tőlem, hogy velem biztosan könnyű, mert kenyérre lehet kenni és irányítani. Ennek sajnos épp az elenkezője az igaz, és ezen a ponton szoktak elcsúszni a dolgok. Nem úgy érzem, hogy a határotott pasi kell, hanem inkább egy tutyimutyi valaki, akivel jó villogni és minden sz_rságot eltűr.
Aki macskát ajánlgat amúgy elmehet a p_csába.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!