Mi a véleményed egy olyan lányról, aki már annyira el van keseredve, hogy megegyezés alapján házasodna?

Ha nincs szerelem legalább az elején, NE!!!

Nem éri meg 30~40 évig szenvedni egy olyan mellet aki csak legyen család.

Igényekből, elvárásokból lehet lejjebb faragni, és esélyt adni, de csak ezért mert ketyeg a biológia, nem szabad.

pl. unokahúgom, minden áron olyan pasit akart aki szintén diplomás, önálló életre képes, nem iszik, nem dohányzik...

Ki húzta a diplomát az elvárásokból, és fél év után talált egy tökéletes párt magának, közel 10 év sikertelen után.

2 év után házasság, és most várják a gyereket.

Hajrá!

De aztán nem merjen sírni pityeregni, és ne merje utána sajnáltatni magát, soha az életben!

Van ilyen. Férfiból is - legalábbis amíg társkeresőztem elég sok ilyennel találkoztam, hogy nekik pontosan az általad felsorolt okokból tökmindegy már, hogy a másik hogy néz ki, milyen társadalmi osztályból való, csak békés egymás mellett éléssel meg tudja valósítani vele a családi életet. És abban igazuk is van, hogy a lángoló szerelem egyáltalán nem feltétele egy stabil, hosszú párkapcsolatnak, sőt. Sokan annyira túlmisztifikálják ezt, hogy képtelenek elfogadni azt a biológiai törvényszerűséget, hogy a hormontermelődés nem tart örökké és egyszerűen beleunnak a kapcsolataikba vagy azonnal kilépnek, mihelyst cserbenhagyták őket a hormonok. Ahelyett hogy elfogadnák ezt a tényt és inkább dolgoznának azon, hogy a kapcsolatnak a hormonok után is legyen alapja, értelme.

Nekem viszont a leírásodról az a benyomásom támadt, hogy nincs még ez a 'lány' a személyiségfejlődés legfelsőbb szféráiban, ha csak a kétségbeesés és a magány hajtja őt erre.