Tényleg ekkora baj, ha önmagamat adom egy találkozás során? Nagyon kiábrándító?

Sosem játszom meg magam a randevúk alatt, nem próbálom magam szebbnek, jobbnak, másnak beállítani, mint ami valójában vagyok. Nem vagyok bunkó, de nagyon kedves sem. Tudom, hogy nőként fontos lenne, hogy aranyos, kedves, bájos, stb legyen, nem is mondom, hogy nem vagyok az, csak nem olyan nagy mértékben, mint az elvárt. A randik során jellemzően dicsérnek, hogy mennyire kedves, elragadó személyiségem van, állandóan csak a szépet meg a jót mondják, amitől én hányok. Persze, a randik alatt általában ott szokott lenni egy megfelelési kényszer, meg hogy hajlamosak vagyunk kezdetekben csak a szépet és a jó meglátni a másikban, de nekem ez nagyon erőltetettnek hat, olyan, mintha mindenáron meg akarna győzni engem is, magát is, hogy milyen jó vagyok. Ha megmondom nekik, hogy fejezzék már be az áradozást, nem vagyok tökéletes, randik alatt sem viselkedem úgy (egyébként sokan megmagyarázzák maguknak, ha épp nem elvárt módon viselkedek, vagy szólok a másikhoz, hogy miért is voltam olyan abban a pillanatban, de köze nincs az igazukhoz, és ez is taszít, hogy nem tudják megérteni azt, hogy csak magamat adom, abban a pillanatban azt a reakciót váltották ki belőlem, nem kell ebbe többet belegondolni), majd jön a lerázós szöveg, és próbálják belém magyarázni, hogy milyen értékes ember vagyok, és higyjem el magamról, hogy bármelyik férfi jól járna velem, meg igenis nagyon nagyon aranyos, kedves, jószívű lány vagyok. Ezek nekem annyira rosszul esnek, mintha arcon csapnának. Úgy érzem lelkibetegnek látnak, vagy éppen olyan embernek, aki nincs tisztában az értékeivel, pedig ez egyáltalán nem így van. Fiúk? Miért gondoljátokk azt, hogy ezzel az ömlengéssel szimpatikusabbak lesztek a lányoknak? Számomra sokkal szimpatikusabb, ha mond egy két kedves szót, de itt álljon is meg. A randi többi része alatt meg normálisan, kultúráltan el tudjunk beszélgetni. Ez olyan nagy elvárás?