Mennyire baj ez, hogy problémát csinálok abból, hogy 35 évesen szinliként fáj eljárogatni ide-oda egyedül, amikor boldog (felületesen mindenki ezt mutatja) 20-on éves párokat látok csakis mindenhol? Rosszul esik kimozdulni egyedül, moziba menni, stb.

42 éves nő vagyok, tehát nálad ÖREGEBB :D , de lejöttem az életről ezt olvasván.

Ne haragudjatok, de ez az önsajnáltatás sehová nem vezet.

Senkinek nem repül a sült galamb a szájába (vagy csak keveseknek, de ne velük legyetek elfoglalva!), tenni kell mindenért.

(Lakashitelt is ésszel felvenni, hogy ne a kuporgatás és a nyomorgás keserítse meg pluszban a mindennapjaidat...)

Sem ebben, sem a pénzügyi dolgokban nem kell túlvállalni magadat. Ha eddig egy begubózó, introvertált ember voltál, akkor holnapra ne a partiarc legyen az elérendő cél, csak egy-két napra szóló, reális célok, kis lépések.

El kell tudni felnőttként fogadni azt is, hogy mindig lesznek nálad is, nálam is szebbek, jobbak, fiatalabbak, gazdagabbak, okosabbak, szerencsésebbek stb... de ugyanígy akár lefelé is tekinthetnél (erre nyilván rávágod, hogy az kit érdekel :)

Ha hiszed, ha nem, nincs vége az életnek, csak ha ezzel a taszító, nyafogó felfogàssal magadat lököd be a depibe.

Elvált nő vagyok, nem kell ahhoz bulikáznom meg vállalhatatlannak sem lennem, hogy észrevegyem: engem is megnéz sok férfi, kezdeményeznek, ismerkednek...

Abban látom a “hatalmas” titkot, hogy

- értékes, szerethető embernek gondolom magam

- nem rinyálok, nem sajnáltatom magam, a mosolygás, életvidámság igenis tanulható és minden életkorban vonzó, kedves dolog

- nem másokat lesek ès hasonlítgatom magam, hanem azt tudom mondani: a lehetőségeimhez, körülményeimhez képest OK vagyok, teszek érte, kihozom a dolgokból a lehető legjobbat

- nem emésztenek a pártalálásnál jóval komplexebb, komolyabb gondok (ha nyomaszt egy túlvállalt lakáshitel, persze, hogy ne a csajozás, hanem a pénzügyek megnyugtató, élhető szintre rendezése legyen màr a fókusz!)