Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
21 évesen mennyire illene felnőttnek lenni?
21 éves egyetemista lány vagyok. Az egyetem miatt kollégista vagyok, viszont alapvetően a szüleimmel élek. Nem dolgozom, ennek megfelelően még nincsen munkatapasztalatom és önálló jövedelmem. A szüleim tartanak el, az alap szükségleteimen túl pedig saját magam finanszírozom a felmerülő plusz költségeket (ajándék pénzekből és ösztöndíjból). A napjaim is teljesen egyszerűek, tanulok és ezen kívül a programjaim nagyjából a barátokkal való találkozást (beszélgetés, mozi, séta, otthon film és hasonlók) vagy magányos kikapcsolódást (pl. olvasás, film/sorozat, hobbi) jelentik. Családi programokat nem nagyon szoktunk szervezni, nem járunk nyaralni, nem utazunk és önállóan szintén nem szoktam. A külsőm is teljesen átlagos, azt gondolom ugyanúgy ezt tükrözi, ahogyan a személyiségem is. Én még egyáltalán nem érzem magam felnőttnek, sőt.
A barátaim mind hozzám hasonlóak és leginkább ilyen emberek társaságában érzem jól magam, viszont a tágabb ismeretségi körömben, közösségi oldalakon (pl. egyetemi csoportokban, instagramon) vagy társkeresőkön nem éppen ezt látom. A korosztályomból nagyon sokan sokkal felnőttesebbek, sokkal komolyabbak, tapasztaltabbak és a külsőjük alapján is érettebbnek tűnnek hozzám képest. Sokan dolgoznak, esetleg vállalkoznak, részt vesznek valamilyen társadalmi projektben, ide-oda utazgatnak, mindenféle programokon vesznek részt szerte az országban, külön élnek a családjuktól, van saját autójuk esetleg ingatlanjuk, mindenkiben van valami "extra". Oké, én is tisztában vagyok vele, hogy az ember azt tesz ki az internetre, amit szeretne és eleve mindenki a legjobb oldalát szeretné mutatni, sok múlik a családi háttéren és az egyéni lehetőségeken is stb., de összességében nagyon sok nálam sokkal "felnőttesebb", komolyabb, határozottabb, tapasztaltabb fiatalt látok.
Attól függ te milyen szakra jársz, meg akit látsz a közösségi médián, ők mit végeztek.
Egyik rokonom 23 évesen szült, én viszont nem tehetem ezt meg, mert osztatlan szakon vagyok, így éppen addigra fogok végezni.
Aki korábban befejezte a tanulmányait, az már elkezdett dolgozni, meg építeni az életét, neked pedig az egyetem miatt ez kicsit kitolódik. Szerintem nagyjából ennyi az eltérés oka.
Úgy gondolom, hogy semennyivel sem kellene felnőttebbnek vagy kevésbé gyereknek lenned, mint amilyen most vagy. A lányaim veled egyidősek, az egyikük felnőttesebb (dolgozik, a barátjával lakik albérletben egyetem mellett); a másik meg olyan gyerek mint Te, otthon lakik, “csak” az egyetemre jár (de nehéz szakra), teljes egészében eltartom, és ő olyan igazi gyerek is. Két különböző karakter, mindkettő rendben van.
Viszont azt komolyan javaslom neked, hogy kezdj el dolgozni egyetem mellett, nem a pénz miatt, hanem, hogy gyakorlatot szerezz. Keress egy gyakornoki munkahelyet ősztől a saját érdekedben!
*A korosztályomból nagyon sokan sokkal felnőttesebbek, sokkal komolyabbak, tapasztaltabbak és a külsőjük alapján is érettebbnek tűnnek hozzám képest. Sokan dolgoznak, esetleg vállalkoznak, részt vesznek valamilyen társadalmi projektben, ide-oda utazgatnak, mindenféle programokon vesznek részt szerte az országban, külön élnek a családjuktól, van saját autójuk esetleg ingatlanjuk, mindenkiben van valami "extra"*
Inkább arról írj, hogy a saját két kezükkel mit hoztak össze.Önállóan,felnőtt módon, egyedül ezek az általad sztárolt egyedek.
Ha egyetlen egyet is tudsz mutatni, emelem kalapom. De ne a nyáladzó, egy szem elkényeztetett úri kölykök közül emelj már ki példát, akiket ordibálva megtalálsz éjszaka holt részegen a VI.kerületben, némi kokainnal tuningolva. Jó?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!