Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért félnek a fiúk a szép lányoktól?
Mert nincs kedvem hercegnőset játszani egyrészt mert én sem vagyok herceg, másrészt meg bohócnak már öreg vagyok!
Így maradnak a közepes csajok, de mivel 30 év körül keresek így a java már elkelt.
Próbálok egy kevésbé problémásat kifogni 😃
Amikor felnősz akkor majd rájössz, hogy a külső semmit nem jelent <3
Nekem a zsánerem a nálam kicsit magasabb széles vállú nagy fejű nagy fenekű fiúk voltak, undorodva tekintettem a mellkasszőrre és azt sem tudtam, hogy hogyan lenne gusztusom megcsókolni egy szakállas férfit kb. 35 éves koromig, családot is alapítottunk a gyerekem apjával és 10 évig szépen éltünk. Majd jött egy hórihorgas keszeg szakállas szőrös férfi aki a legtöbb barátom szerint egy csúnya de én úgy tudom szeretni, mint senki mást és elköltöztünk, új életet kezdtünk és együtt élünk 5 éve.
Nekem ő a legszuperebb pedig még a mostani anyósom sem érti, miért hagytam el a gyerekem apját mert egy szuper jóképű volt. Nem számít. A belső számít, az fog meg.
Én egy szuperjó nő vagyok de én élni szeretnék a szerelmemmel halálomig, nem nézegetni szeretném hanem összhangban lenni. Ne add fel :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!