Miért nem jön össze? Miért ilyenek az emberek?

27 évesen ezidáig mindössze egy 5 hónapos "kapcsolatra" futotta, ami mindössze inkább haverkodásból állt, amikor komolyabbra fordulhatott volna a dolog munkahelyet váltott és otthagyott (4 évvel idősebb nő volt.). Aztán összejöttem egyik nő ismerősömmel, akiről aztán 1-2 hónapon belül kiderült, hogy bipoláris zavarral küzd: öngyilkos is akart lenni, elég fura dolgai voltak, aztán elkezdett engem hibáztatni minden marhaság miatt, csakhogy vitát generáljon. Elegem lett, de örültem, hogy vége lett, sokat is tanultam belőle.

Igaz, hogy régebben már rágörcsöltem a társkeresésre, de most már ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött már szinte egyáltalán nem. De már csak nem is társat keresek kifejezetten, hanem ismerkedem.

Vannak barátaim, de jó lenne másokat is megismerni. Sok embert megismertem már az elmúlt néhány évben, voltam táncolni 1 évig, amit én régebben nem is gondoltam volna magamról, hogy erre egyáltalán vállalkoznék. A bajom az, hogy igazából mindig én kerestem őket, mindig én kezdeményeztem, és mindig én érdeklődtem feléjük. Természetesen emiatt elmaradoztunk egy idő után.

Jelenleg 5 olyan ember van az életemben, akire azt mondanám, hogy bármikor számíthatok rájuk, nem feltétlenül vagyunk napi kapcsolatban de rendszeresen beszélünk. Én csak azt nem értem, miért ilyen nyögvenyelős az ismerkedés új emberekkel? Szépen elmesélik az egész életüket, de az enyém felől nem érdeklődnek, csak magukról ontják a szép és jót? Mindenki ilyen felszínes és önelégült? Valahogy tabu a kölcsönös érdeklődés és érzelem manapság?

A barátaimmal való megismerkedés csak úgy ment magától, felőlük is volt érdeklődés, de hogy lehetne úgy barátnőt találni, vagy akár haveri társaságot ahol ez könnyebben menne, ha az emberek ennek ellenkezőjét mutatják?