Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mi a túl nagy elvárás? Mit gondoltok arról, ha egy lány listán vezeti, hogy mit szeretne?
Fiatal vagyok még, talán naív is, de úgy gondolom, van értelme várni arra, aki azokat a tulajdonságokat testesíti meg, amire vágyok. Az idők alatt összehoztam egy listát (tényleg van egy ilyen), ahová felírtam, melyek azok a tulajdonságok, amik szeretném, ha meglennének a jövőbeni páromban. Nyilván nem ezzel járkálok, de időnként vissza-visszatérek hozzá, s módosítom, ha úgy látom helyesnek (a tapasztalatok által). Azonban azon nem gondolkodtam még el, hogy “lejjebb” kellene-e adnom az igényeimből. Plusz, vannak kevésbé fontos tulajdonságok is rajta, szóval nem az van, hogy aki nem felel meg egy kritériumnak, de nagyon sokban meg igen, akkor nem mondok le rögtön róla azonnal,
Egyébként csak megjegyzésként, egy olyan listám is van, amin azt sorolom fel, hogy én mit tudnék nyújtani ennek az “álompasinak”.
A listák hasznosak, nekem is vannak.
Egyébként abszolút eltérő, hogy ki szerint mi a nagy elvárás. Talán könnyebb lenne válaszolni, ha bemásoltad volna a listáidat, mert így semmi konkrétat nem lehet írni. Csak ilyen általános választ, mint ez is. Ezzel pedig semmire nem fogsz menni.
Nem volt kedvem leírni, mert elég hosszú, de lássuk (nem fontossági sorrendben)
tartózkodó, nem mutatja ki az érzelmeit, csak a hozzá közel álló embereknek (de előttük nem “szégyell” az érzéseiről beszélni (én ilyen vagyok és tapasztalat, hogy aki nem ilyen, az nem nagyon ért meg)
családcentrikus
nincs rossz, nagyon egészségtelen szokása, egészségesen él
van érzéke a spontaneitáshoz
van tekintélye, fel tudok rá nézni (lehet, nem túl 21. századi ebben a feminista világban, de mellėm akkor is egy erős személyiség kell)
szerény
szarkasztikus, érti a fekete humort
megbízható, törődő, lelkiismeretes
türelmes
eredményes, sikeres a munkájában (bármi is legyen az)
széles látókörű, szinte mindenről van valami véleménye, vagy legalábbis lehet vele beszélni sok mindenről
közös érdeklődés (pl. élettudományok, zenében hasonló ízlés)
szereti és igėnyli a fizikai kontaktust (ölelkezés, bújás)
támogató de építő jelleggel kritikus is, azaz józanító
magas, sötét dús hajú (erősen ideál, de lényeg, hogy vonzódjak hozzá)
nagylelkű, önzetlen
szereti az állatokat
udvarias
óvatos
komoly, érett gondolkozású
fontosak számára az értèkes emberi ka
véletlen elküldtem... folyt:
fontosak számára az értèkes emberi kapcsolatok (kevés barát, de azok a legjobbak és élethosszig tartanak)
nem egy társasági ember, nem haverkodós
alapos
felelősségteljes
szereti a kihívásokat, kitartó
karizmatikus, magabiztos
tekintettel van másokra, empatikus (nem a fejét a homokba dugva él)
titokzatos (szintėn ilyen vagyok, s aki nem ilyen, az kb. 1 hét után feladja, mondván, hogy “nem érdeklem őt”)
pontos
racionális
romantikus, érzéki
tisztelettudó
nyugodt, nem egy dumagép
nem a fb-on (vagy egyéb közösségi oldalon) éli az életét
Ezek az elvárások nem olyan durvák. A legtöbbnek még én is képes vagyok megfelelni pedig rám mindent lehet mondani csak azt nem, hogy ideális férfi egy nő számára. Szóval ezek alapján simán találhatsz normális férfit magad mellé, persze senki és semmi csak nem ez vagy az. Biztos, hogy egy felelősségteljes ember is követ el hibát vagy meggondolatlanságot. Mivel nem vagyunk robotok és hibázunk. De jobb napjaimon számomra is teljesíthető dolgok ezek.
Amiben viszont nem:
Nincs rossz, nagyon egészségtelen szokása, egészségesen él
Zenében biztos nem lenne közös. Mivel az senkivel nem az.
Kimondottan magas sem vagyok.
Nem vagyok romantikus sem.
Fontos hogy legyenek olyan alapértékek amiket tudod hogy keresel, de listát írni H..lyeseg mert minél tovább gondolkozol rajta annál inkább a fejedben vesodik és annál kritikusabb leszel és senki nem lesz megfelelő egy idő utan mert 1-2 dologban minimum mindenki el fog térni.
A realitástol máris kezdesz elszakadni mert olyan például nincs hogy valaki egy szemelyben visszahúzódó, óvatos, nem társasági, keveset beszél az erzeseirol ugyanakkor spontán, karizmatikus, magabiztos szenvedélyes. Mintha egy német mérnököt és egy olasz macsót akarnal összegyúrni.
Szerintem valaki minél inkább racionális, annál kevésbé romantikus. Ezek eléggé kiütik egymást. Én racionálisnak mondanám magamat, mindent mérlegelek, és mindent meg tudok indokolni, hogy miért csinálok, érvelésben is elég jó vagyok, de nem tudom elképzelni magamat, hogy ott enyelgek, úgy mint mások.
Érzéseimet se szoktam igazán kimutatni, csak nagyon ritkán, persze ez nem azt jelenti, hogy nem tudok szeretni.
Amúgy kíváncsi lennék a "te mit nyújtasz" listára.
Az elvárások jók, de a legtöbb embernél nem lehet őket komolyan venni. Pl. minden nő szereti elmondani, hogy nem bírja a rosszfiúkat, hanem a normális srácok az esetei, aztán meg a többségnél egyáltalán nem ezt látni. Az emberek többségének az önismerete nagyon hiányos, szóval az ilyen összeírt listák legtöbbször semmire sem jók, maximum a hiúság legyezgetésére.
A normális önismerettel, normálisan megfogalmazott elvárások, viszont teljesen korrektek.
Az elvárásokból való lejjebb adás sem mindig probléma és sokszor nem is arról van szó, hogy valaki lejjebb ad az igényeiből. Tiniként pl. sok csaj akar kockás hasú srácot, sok srác akar modell csajt, aztán később változnak a prioritások és lényegében úgy adnak lejjebb az igényeikből, hogy csak megváltoznak azok.
Ha valaki viszont azért ad lejjebb, mert nem talál megfelelőt, akkor lehet, hogy szomorú lesz az egész élete.
Az elvárásaidról meg... Hát, te pontosan az a kategória vagy, akinek a listája komolyan vehetetlen és az egész olyan, mintha egy magányos tini írta volna, mert épp nem volt más dolga. Egyrészt, egy csomó dolog benne irreálisan túlidealizált, másrészt, vannak azért szépen ellentmondások. Ezek után, az a listád már semmit sem ér, hogy te mit tudsz nyújtani. Gondolom, még nem találtad meg ezt a férfit... És nem is fogod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!