Létezik még olyan, hogy az emberbe, személyiségébe szeretsz bele?

Az emberbe és a személyiségébe szeretek bele, ez tagadhatatlan. Ennek ellenére egy tartós kapcsolathoz ennél több kell, a szerelem önmagában semmire sem elég, így igenis számítanak a "részletek" is, mint a mid van, egzisztencia, végzettség, satöbbi. A szexuális vágynak meg elengedhetetlen része a külső is.

Szerintem aki azt várja, hogy mindentől, de tényleg mindentől függetlenül csak és kizárólag a személyiségével majd lehengerel valakit, az álomvilágban él. Soha, a történelem folyamán egy időpillanatban nem volt ez a felállás, hogy a szerelem elég lett volna bárkinek is. Igen, szeretői viszonyhoz (bár ott szintén a fizikai vonzalom megvolt, ami meg a személyiségtől és szerelemtől is független valahol), talán elég, de komoly és elkötelezett kapcsolathoz nem az.

Én meg azt látom, hogy az elhízott emberek meg vannak elégedve magukkal, amikor a seggüket se képesek kitörölni.

Számomra lehet egy nőnek fantasztikus személyisége, ha 160 cm és 150 kg. Nem lesz köztünk semmi, mert nem vonzó külsőleg. Se akár lehet egy topmodell is, ha buta mint egy kő... akkor se lesz köztünk semmi.

Szerinted nem alapvető elvárás az egzisztencia?

Akkor menj, keress egy cuki csövest és ha tetszik a személyisége, jöjj össze vele. Jesszus :D

Igaza van a 4esnek, jössz itt az egzisztenciával, de te vajon összejönnél egy csövessel? Vagy egy lecsúszott alkoholistával? Hiszen nekik is lehet csodás személyiségük, akik kedvesek, odaadóak, őszinték stb. Ezt keresed, nem?

Az a bajod neked, hogy nem akarja senki megismerni azt a fantasztikus személyiségedet, mert ronda vagy. Elvárnád a másik féltől, hogy hozzád se tudjon érni hányás nélkül, de azért legyen veled, mert jaj hát a lelkedbe szerelmes... álmaidban esetleg. Tenni kell a külsőért is, ideje megérteni.

Szia!

Fiatalon mindig szerelmes voltam. Azt hittem. Kerestem valakit akiről elképzeltem hogy olyan mint a fejemben.

Aztán ahogy teltek az évek, rájöttem hogy a mély érzésekhez ismerni kell a másikat.

Végül találtam valakit. Akivel többet tudunk egymásról mint bárki. De soha nem volt közös életünk.

Egyszerűen olyan akadályok voltak előttünk, ami erkölcsileg nem fért bele egyikünknek sem.

Nem volt különösebb úgynevezett vonzó anyagi háttér ,még külsőleg sem vonzott eleinte. Nagyon nem.

Mégis úgy érzem hogy ha másak a körülmények akkor ez egy olyan kapcsolat lett volna aki nélkül egyetlen napnak sincs értelme.

Nem vagyok naív. Van élettapasztalatom.

Úgy érzem ez olyan lehetett volna, ami nem minden embernek adatik meg.

És lett volna egy másik lehetőség..egy szinte semleges. Jó társaság, jó anyagi háttér. És a csillagok a lábam előtt. És mégsem.

Nem tudom hogy mit kezdjek az egésszel.

Felemésztett. És már nem akarok semmit.

Semmit az élettől, semmit senkitől .

Csak próbálok úgy élni, hogy kifelé ne látszódjon semmi.

Próbálom lekötni magam ,hogy be kattogjon az agyam.

Mégis mindig oda jutok, hogy mit rontottam el, hogy nekem mindig mindenből a nehezebb út jutott?

Elnézést..csak jó volt leírni