Valóban abnormálisan állok az ismerkedéshez nő létemre?

Olyan jellegű kapcsolatot keresek, ahol nem vagyunk összenőve a másikkal, és megmarad a saját életünk is, akivel most ismerkedem, vele is úgy néz ki a dolog, hogy bár minden nap írunk pár üzenetet, de nem beszélgetünk órákon át, és egyáltalán nem is vágyom erre.

Amikor meg már együtt vagyunk valakivel, azt is úgy képzelem el, hogy találkozunk hetente vagy 2x, de nem akarok folyton együtt lenni, a barátaimnak sem szeretek senkit bemutatni.

Valahogy nincs igényem arra, hogy valaki mindent tudjon rólam, és túlságosan közel kerüljön hozzám, habár azt nem tudom pontosan, hogy miért, és ez a mostani srác is tök ilyennek tűnik.

Ezt leszámítva nagyon aranyos, érdeklődő, én is nagyon lelkes vagyok, nagyon kívánjuk is már egymást.

Viszont másoknak nem szeretek nagyon az ismerkedéseimről beszélni, mert a nővéremet leszámítva mindenki meg van rökönyödve ezeken, hogy az ilyen nem is kapcsolat, biztos csak nem voltam még igazán szerelmes/csak hülyít a pasi, a párunkkal normális esetben minél többet szeretnénk együtt lenni, stb, és nagyon fárasztó már folyton vitázni velük, hogy nem vagyunk egyformák, én sosem voltam valami nagy társas lény, nincs igényem rá.

Aki volt már hasonló helyzetben, hogyan kezeljem ezt? Engem ez tesz boldoggá.