Miért érzem úgy hogy egy párkapcsolat a szabadságom elvesztésével járna?

Ha nem tudsz elköteleződni és lemondani dolgokról a másikért akkor neked nem való pàrkapcsolat.

Van aki miatt megéri mindez.

En egy nagyon jo hazassagban kapuzarasi panikban tortem ki. El akartam valni, de vegul felrelepegetek, partizankodok, lazadok. Azt sajnalom, hogy mikor eletem hosszu szakaszaban maganyos voltam, kotottsegre vagytam. Viszont oregedve maganyos farkasno lennek inkabb, de megtalaltam a legdragabb embert.

Es mi van, ha egyedul maradnal? Amig baratok, szeretok, hobbik es elfoglaltsagok vannak, ez is egy eletforma.

Ennek leggyakrabban két oka van:

1) Az adott partnerhez nem kötődsz eléggé érzelmileg, csak hiszed, de valójában nem vagy szerelmes (ha az lennél akkor egy pillanatig sem filóznál ezen).

2) Ún. kötődési deficit, nem tudsz tartósan kötődni másokhoz (mentális anomália, ettől még lehetsz teljesen normális, rendes ember csak nem tudsz megfelelő mélységű érzelmi kötődést kialakítani másokkal).

9. Nem. Simán lehet hogy a te személyiséged totál alkalmatlan egy párkapcsolatra, mert egyrészt annyira nem vagy hozzászokva/-szoktatva még régebbről. Aki azt látta hogy a szülei normális párkapcsolatban élnek, vagy neki magának is volt tizenéves korától kezdve többször igen, mint nem, az jobban hozzá van szokva, mint aki se otthon nem látott jó példákat, se nincs tapasztalata se.

Mindig is voltak ilyen emberek, a régi korokban is, még ha talán kevesebben. Csak ők elfelejtődnek a haláluk után, mert nem születnek gyerekeik.

Amúgy erre a jelenségre a társadalom is baromira rájátszik. Gondolj bele, ha felmész egy átlag viccoldalra, hányszor látsz viccet olyan párokról, ahol az egyik tag (általában a nő) túlzottan kontrolláló, Gyakorin is hány rosszul működő kapcsolatot lehet látni, ott vannak a "'zasszony nem enged kocsmázni" és a "ha nem töltitek az időtök 100%-át együtt, nem is vagytok igazán szerelmesek" jellegű sztereotípiák, meg amikor a legény/leánybúcsúkat olyan jeligére szervezik, hogy "éld ki magad, mert ez az utolsó estéd, mielőtt becsukódsz a csúnyarossz házasság börtönébe". Meg a valóságban rengeteg mérgező párkapcsolat van, legyen szó akár az ember szüleiről, barátairól, munkatársairól. És tök normális, ha valakinek ez böki a csőrét, és azt mondja, hogy ebből nem kér.

Az igaz, hogy mindig ott van egy ember, akire figyelni kell, de egy egészséges párkapcsolatban ez az illető is felelős magáért és a tetteiért. Szóval nem neked kell befektetni az összes létező energiát a kapcsolatba, és ő is úgy próbálja kihozni a dolgokat, hogy jó legyen.

Amúgy meg személyiségfüggő is a dolog. Van olyan barátnőm, aki ha fél órára elmegy a párja, már aggódik, én egy ilyen szituációban megfulladnék. :D Nekem kifejezetten igényem van arra (introvertáltabb beállítottság miatt is), hogy még ha kapcsolatban is vagyok, független tudjak maradni olyan értelemben, hogy legyen saját hobbim, saját baráti köröm, saját életem, és olyan emberrel próbálok összejönni, aki mellett ez megvalósítható.