Igaz az hogy egy lány sem jön össze ilyen fiúval?

Azaz szexi és megközelíthetetlen? :)

Amióta ez a retardált Emo korszak véget ért azóta nem.

#3: Szerinted a zárkózott lányok mennyire nyitottak az ismerkedésre? Nagyrészt szerintem semennyire sem. A kérdező hiába próbálna a "maga kategóriájában" keresgélni, ha a zárkózott lányok "elmenekülnek". Zárkózott fiúként én is hasonló lányoknál próbálkoztam, sokan panaszkodtak, hogy ők senkinek sem kellenek, rájuk nem figyel fel senki, hát gondoltam, vesztenivalóm nincs. Egyikkel sem lett semmi, minő meglepetés. A zárkózott férfiak vannak a legrosszabb helyzetben: a nyitottabb lányoknak nem kellenek, a zárkózottabb lányok meg vagy nem akarnak ismerkedni, vagy nekik is csak a népszerű, menő gyerekek kellenének.

#7: Hát én azt tapasztaltam, hogy akármennyi időt és energiát is szántam rájuk, netes ismerkedés esetén legtöbbször még egy személyes találkozót is hárítottak, vagy éppen a komolyabb ismerkedést. (És nem, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy mindegyik csúnyának talált volna engem.) Némelyik meg még kifejezetten hülyített is, hogy ő is akar velem találkozni, csak még egy kicsit legyek türelmes, meg még egy kicsit, aztán ő is eltűnt. Vonaton is ismerkedtem ilyennel, ő pl. el sem jött a 2. találkozóra, utána meg még durván meg is sértett, hogy vénember vagyok, és hogy neki a városi fiúk (gondolom, a nagymenők) az esetei. Mondjuk őt nem sajnáltam különösebben, mert kiderült, hogy valami pszichopata.

Kifogás az van, látom... De akkor mi a megoldás?

#9: A részemről ezek nem kifogások. Nekem az introvertált lányok bebizonyították, hogy az egyszerű beszélgetésen kívül kb. semmi másra nem nyitottak, én meg nem fogok kísérletezgetni senkivel, hogy hónapok múlva esetleg kegyeskedik úgy dönteni, hogy akkor hajlandó lesz mondjuk találkozni. Sokszor hiába vártam némelyikükre, hiába próbáltam érzékeltetni velük, hogy értékesnek tartom őket, semmi. Tényleg nem egyszer volt olyan, hogy hosszú hetekig csak leveleztünk, beszélgettünk, hogy ne érezzék azt, hogy lerohanom őket. És ha találkozóra hívtam őket, rendszerint elmondtam, hogy nekik nem kell utazniuk sehová, nyilvános helyen lennénk, én meghívom őket, és semmilyen tétje sem lenne a dolognak, egyszerűen csak személyesen beszélgetnénk. Ezek után én úgy érzem, nem tudok ennél többet tenni, azt meg egyenesen gyűlölöm, aki csak hazudozott, és folyamatosan türelmet kért tőlem, én meg voltam olyan hülye, hogy hittem neki. A megoldást én sem tudom, csak azt tudom, hogy többé senkire sem fogok ennyi időt és energiát pazarolni, nem kötelező olyanokért küzdenem, akik nem is akarnak megnyílni.

Attól függ, mennyire jóképű, sikeres, ilyesmik. Nekem világ életemben voltak jóbarátaim, könnyen barátkoztam, könnyen beilleszkedtem munkahelyre vagy bárhová. Mégis egyedül vagyok, 30 felett sincs senkim. Egyáltalán nem ez viszi, van olyan haverom akinek kb a barátnője volt rajtam és a szűk közös baráti társaságon kívül az egyetlen barátja. Már házasok, sok éve együtt.