Miért van ennyi visszahúzódó ember és miért szenvednek össze-vissza?

Elég fura dolog. Kb olyan, mint "Miért van akinek tériszonya van? Annyira könnyű magas helyekre mászni, ők miért nem teszik?" . Nem az eszedért szeretnek, ez már biztos.

Ez a kérdés most párkapcsolatokra vagy emberi kapcsolatokra vonatkozik? Én nagy vonalakban egyetértek az amúgy általam is eléggé érzéketlennek tartott kérdezővel, különösen azzal, amit a hozzászólásában írt. Lehet, hogy bunkó, de legalább konstruktív és megoldáscentrikus a hozzáállása. Ez jóval több, mint amit például a szinte csak és kizárólag rombolni, demotiválni és hervasztani képes, de azért jócskán önelégült Edricus elmondhat magáról.

Amúgy meg a kérdésre aza válasz, hogy azért, mert az ilyen emberek, mivel saját balfékságuk miatt már eleve limitáltak a lehetőségeik, ebből következően, mivel kénytelenek mndent egy lapra föltenni, képtelenek kikapcsolni magukban azt a kínzó érzést, hogy márpedig a kapott reakcióknak (legalábbis számukra) sorsdöntő tétje van. Tehát a saját passzivitásuk miatt teljesen el van torzulva a világlátásuk. Ezt onnan tudom, hogy mindkét oldalt átéltem én is, csak én képes (kénytelen) voltam egy idő után kihúzni magamat a sz#rból.

#11: Azt azért ne felejtsük el, hogy sok képességünk fejleszthető, többek között a szociális készségek is. Gyerekkoromban annyira visszahúzódó voltam, hogy még a szomszédokkal sem voltam képes beszélgetni, ami azért egy kis faluban elég ciki. Később azonban az élet rákényszerített a kommunikációra, mert elkerültem városra gimibe, utána egyetemre, és beszélnem kellett, ha akartam, ha nem. A visszahúzódásból is ki lehet mászni, csak akarni kell. Persze könnyebb azt mondani, hogy ezen nem lehet változtatni, mert az nem jár munkával és az önmagunkkal való szembenézéssel. Egy zárkózott ember valószínűleg sosem lesz partykirály(nő), de önfejlesztéssel, gyakorlással, a mások iránti bizalom erősítésével ki tud lépni a helyzetéből. Csak éppen nagyon sok embernek könnyebb elbújnia a csigaházban, mint dolgoznia, és vállalnia az esetleges kockázatokat. Van egy mondás, miszerint a bátor csak egyszer hal meg, a gyáva minden nap.

#15: Bárkit lehurroghatnak, átverhetnek stb., ez benne van a pakliban. Szerinted én mit éreztem, amikor egy csaj nem jött el a 2. randira, és a telefont sem vette fel nekem? Most akkor adjam fel? Amúgy az az érzésem, neked és még sokan másoknak akármilyen konkrét technikát is mondanánk, mindig keresnétek kibúvókat. Nem kell ehhez semmilyen technika, csak le kell gyűrnöd a félelmeidet. Amikor egyetemistaként az első napokban eltévedtem a városban, kénytelen voltam kinyitni a számat, és kérdezni. Vagy amikor először mentem a buszállomásra az egyik helyi járattal, és nem tudtam, hol kell leszállni, akkor is megkérdeztem a körülöttem lévőket. De olyan is volt, hogy egy csajt pillantottam meg a buszmegállóban, akit korábban már láttam a buszon. Szinte remegtem, és görcsölt a gyomrom, de nagy levegőt vettem, összeszedtem minden bátorságomat, odamentem, és megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e felvinni a bőröndjét, aztán elkezdtünk beszélgetni. Vagy amikor a munkahelyen tök ismeretlen emberek közé kerültem, ott is kénytelen voltam beszélgetni. Eleinte jobbára csak figyeltem, meg válaszoltam, ha kérdeztek, aztán ahogy oldódtam, úgy lettem ott is egyre kommunikatívabb. Bármilyen technika csak akkor működik, ha TE képes vagy legyőzni önmagadat és a félelmeidet. De aki mindig csak kifogásokat keres, és magyarázkodik, az sosem fog megváltozni. Nem szöveget kell betanulni, nem is valamilyen technikát, egyszerűen csak tudatosítanod kell magadban, hogy ha egyszer már meg tudtál szólalni pl. idegenek között, akkor ez máskor is menni fog.

#16: Tökéletesen egyetértek. Ez nem technika, hanem HOZZÁÁLLÁS kérdése. Ami "technika" ezzel kapcsolatban egyáltalán fölmerülhet, annak az egyedüli célja csak az lehet, hogy te urald az érzéseidet, ne pedig azok uraljanak téged. MINDEN SZITUÁCIÓBAN.

#17: Aki akarja, az ezt simán beláthatja. Aki nem, az lepontoz a fájó igazság miatt. De ezen az oldalon elég nehéz bármit is elfogadtatni azokkal, akik gyávaságból vagy épp a könnyebbség kedvéért bemagyaráznak maguknak mindenfélét, hogy nekik miért nem megy úgysem a megnyílás és a másokkal való kommunikáció. Én vagyok a hülye, hogy megpróbálom őket meggyőzni, és kirángatni őket a dagonyából. Úgyis mindig lesz valamilyen kifogásuk, csak mert könnyebb arra várni, hogy majd varázsütésre megváltozik minden, vagy hogy majd más mindent megcsinál helyettük, és mindent a szájukba rág, mint hogy ők összeszedjék magukat, és tegyenek önmagukért valamit. Könnyebb azt mondani, hogy ezen nehéz (sőt, lehetetlen) változtatni, mint azt, hogy egye fene, átlépem a saját korlátaimat.

Ostoba vagy, mint a csizmám talpa.

16: Ez kétélű dolog. Visszafelé is elsülhet. Ha az említett bőröndös lány elküld a jóanyukádba, akkor mi történt volna? Egy szorongó ember csak még jobban szorongani fog, ráerősít a dolgokra. Nyíltnak kell lenni persze, de azt kell látni, hogy bizonyos kötődési és viselkedési minták már 1 éves kor alatt kialakulnak, és nem lehet csak úgy felülírni őket. Ahelyett, hogy mindenkiből partikirályt/királynőt akarunk faragni, talán toleranciát is lehetne feléjük gyakorolni.