Miért ugyanazok az emberek kampányolnak a legjobban a szexrobotok ellen, akik az inceleket is utálják és tagadják a problémájuk létezését?

Hiába lenne ilyen robotod, a szeretetet, amit hiányolsz, nem pótolnád vele. Hiába mosolyog rád, köszönne meg dolgokat, és viselkedne úgy, mintha szeretne, a lelked mélyén nem szűnik meg a szeretetéhséged, hiszen az agyad tudja, hogy hamis az illúzió, nem neked szól, nem benned talál értékeket, nem valódi hála és valódi törődés, amit kapsz, csak egy megfizetett másolása annak.

Egy prostituált is eljátssza ugyabezeket az érzelmeket azért a pénzért, amit a robotra elköltenél. Ahogyan ez nem kielégítő számodra a mögötte lévő háttér miatt, a robot, amibe most a megváltás reményét fekteted, ugyanúgy konzerválná a gyötrő hiányérzetet.

Mert lejátszhatod tízezerszer is egy felolvasó programmal, hogy "szeretlek", az általad kívánt hangon, hogy "köszönöm", egyik sem érdemeid elismerése, neked szóló valós érzelemnyilvánítás, és ennyi sem érne fel egy önállóan döntő, és ezt őszintén neked mondó ember szavával.

Mondhatod, hogy az emberi agy is csak elektromos impulzusokat követ. Igen. De nem előre leprogramozottakat. És ha mégis megáll neked a párhuzam - akkor a prostituált agyának elektromos impulzusai által létrejövő viselkedésformák is kielégítőek kellenek, hogy legyenek számodra.

Az egytelen, ami talán előnye egy robotnak, hogy nem fásul el a kívánt viselkedés elvégzésében, valamint hogy egyszer veszed meg.

Bár, egy ilyen szintű technológiára ráköltenél annyit, amennyi rengeteg hasonló alkalom lenne fizetős lánynál. Tehát a mérleg itt sem billen ki.

#23-as válaszoló:

"Nem ugyanaz a kettő. Az incelek nem azért "feleslegesek", mert a csúnya gonosz nők összefogtak ellenük és megesküdtek, hogy nem kérnek belőlük, pedig egyébként semmi gond nincs velük, hanem azért, mert épeszű embernek nincs szüksége egy mélyen frusztrált, mentális beteg párra"

Ugye tudod, hogy ez egy folyamat eredménye?

"Nem vagyok frusztrált, nem gyűlölöm a férfiakat, nem lubickolok az önsajnálatban"

Mert sosem kellett többet tenned érdeklődések érkezéséért, mint egyszerűen csak létezned.

Jóllakottnak a kukából evőt könnyű megvetnie.

"Én egészséges, épelméjű, teljesen korrekt kinézetű nőként válnék feleslegessé, mert tökéletes nem vagyok és nem is leszek soha, de abban a világban, ahol bármilyen tulajdonságokkal rendelkező nőt megvásárolhat az ember, ott a minimális, emberi hibáknak sem marad hely"

Üdvözöllek a férfiak világában. Ahol egy nő bármilyen (de legalábbis a nagy választék okán magasan az általa is kielégítettek fölé emelt igényeket felmutatni tudó) férfit választhat, csupán azért, amivel a lába között született, ott a férfiak számára már kevés is elég a kosárhoz. Nehéz tíz jelentkező közül annak az egynek lenni, aki a másik kilenchez képest mindenben jobb.

Előző hozzászóló, nagyon igazad van!

Nekem az az érdekes, hogy ha jól emlékszek, ez az idézett hozzászóló azt is írta még, hogy neki nem volt kapcsolata férfiakkal, most a húszas évei elején járhat az alapján, amiket magáról írt.

Amikor én írtam a hozzászólásaimat, amiben bíráltam, akkor még nem olvastam el visszamenőleg az ő hozzászólását, azt amiben kifejtette, hogy rossz gyerekkora volt, és nincsen, nem volt semmilyen kapcsolata férfiakkal, mert sok a hozzászólás, és még nem értem el addig.

Viszont miután elolvastam, ezen elgondolkodtam, hogy vajon ha nagy ritkán ők vannak ebben a helyzetben, akkor ők miért nem olyan frusztráltak, mint mi férfiak? Teszem azt, nem kerülnek zaklatott lelkiállapotba, hogyha meglátnak valahol egy kívánatos férfit? Bíznak abban hogy majd valamikor összejön nekik is valami, vagy hogy van ez? Alacsonyabb a nemi hormonjuk mennyisége?

Én mondjuk sokkal idősebb vagyok nála, tehát jóval többet is szenvedtem ebben a helyzetben.

Ezt a nagyon jó hasonlatot egyébként én is írtam korábban, csak más szavakkal, hogy jóllakottan könnyű bírálni az ételhulladékot motoszkáló embereket.

De ezek szerint ő sincsen jóllakva, és mégsem panaszkodik. Vagy jobb az idegrendszere, meg nálam sokkal fiatalabb is jóval, vagy alacsony a nemi vágya, vagy ki tudja.

"Ugye tudod, hogy ez egy folyamat eredménye?"

Tudom, de szerintem nem én vagyok felelős azért a folyamatért, hanem egyrészt az, aki bántotta az illetőt, másrészt maga az illető, aki évek-évtizedek után is ezeréves sérelmeken rágódik, frusztrálja magát (és különböző fórumokon egymást is gerjesztik) és eszébe sem jut vagy magától megoldást találni, vagy felkeresni egy szakembert, aki segíthetne rajta. Nem bántani szeretném őket, de szerintem nem is az én feladatom lenne kihúzni bárkit is a gödörből és abszolút nem is reális ilyesmit elvárni bárkitől puszta jófejségből.

"Mert sosem kellett többet tenned érdeklődések érkezéséért, mint egyszerűen csak létezned."

Az "ahogy a férfiak képzelik a nők életét" című műsort hallhattuk. Ez nem így van, simán csak létezni nem elég. Csinosnak és ápoltnak, nőiesnek kell lenni, és "nőiesen" kell viselkedni ahhoz, hogy ne csak átnézzenek rajtad, vagy rosszabb esetben egyenesen a pofádba röhögjenek és megszégyenítsenek, ha nyilvánosan tudatod valakivel, hogy vonzónak találod. Jónéhány éve létezem, de a nagy érdeklődés kimerül annyiban, hogy néha megnéznek az utcán. Nem panaszkodni akarok, mert ha nagyon erőlködnék, akkor biztosan el tudnám adni magam vonzó nőnek és tinderen 5 perc alatt felszedhetnék valakit, de ez sem öltözködés, sem személyiség tekintetében nem én lennék, úgyhogy nem is erőltetem a dolgot. Azért ne legyenek illúzióink, még így is az érdeklődés nagy része a vaginámnak szólna, nem a köré nőtt embernek.

#62

Azért nem vagyok frusztrált, mert nem abban mérem az értékem, hogy mit gondolnak rólam mások (vagy hogy az ellenkező nem szemében mennyire vagyok vonzó). Emberileg semmivel nem lennék több vagy kevesebb attól, ha x barátom lett volna már. Elfogadtam, hogy a párkapcsolat dologról (és úgy általában a családomon kívüli emberi kapcsolatokról) már lemaradtam. Csak saját magamat röhögtetném ki, ha most, nagy szamárként elkezdenék olyan tapasztalatlanul ismerkedni, mint ahogy a 13 évesek szoktak. Persze hazudhatnék és eljátszhatnám a nagy tapasztalt nőt, de mint már írtam, nem pálya számomra a valódi személyiségem megtagadása, a méltóságom többet jelent egy esetleges kapcsolatnál, úgyhogy szó sem lehet arról, hogy ilyen módon hülyét csináljak magamból. Ez van, ezen már tök feleslegesen frusztrálom magam. Ha meglátok egy vonzó férfit, akkor azt gondolom, hogy szerencsés a (leendő) barátnője. Egyedül akkor szoktam irigy lenni, amikor a közeli ismerőseim a közelembe hozzák a párjukat, de ezt is mélyen szégyellem és titkolom, gratulálok nekik, rendes vagyok velük és minden jót kívánok. Nem bízok abban, hogy bármi is összejön nekem párkapcsolati téren az életben, de őszintén nem zavar a dolog. Barátok nélkül nőttem fel, az egész eddigi életemet egyedül éltem le, erre vagyok berendezkedve, nem lenne nagy törés, ha továbbra is így maradna minden. Annyi más dolog van az életben, ami örömet okoz és amiben magánélettől függetlenül sikeres lehetek, nem fogom az egész életem arra pazarolni, hogy a párkapcsolat hiánya miatt keseregjek. Személy szerint a szex hiánya sem zavar, tudom, hogy ilyen téren is egyedül szájhúzogatásra, fikázásra és kiröhögésre, esetleg haveroknak vagy anyukának elpletykálásra és nyilvános megszégyenítésre számíthatnék, ha totál tapasztalatlanként akarnék lefeküdni valakivel. Szóval szexuálisan és a méltóságomat megőrizve lelkileg is maximálisan kielégítő a két kezem.

"Tudom, de szerintem nem én vagyok felelős azért a folyamatért"

Nem, de a negatív jelzők halmozása és a mindenféle minősítés helyett próbálnod kell értelmezni a másik ember sorsát, motivávióit, emocionális hátterét.

"hanem egyrészt az, aki bántotta az illetőt, másrészt maga az illető, aki évek-évtizedek után is ezeréves sérelmeken rágódik"

Na ez az, amiben te, és hozzád hasonló sok-sok ember tévedésben él. Nem csak nők, sikeresebb férfiak is. Hogy a befordultság és a frusztráció egy múltbéli visszautasítás traumája, amin túl kell lendülni, és menni tovább.

Nem.

Ez több éves, adott esetben évtizednyi konstans folyamat heti szintű visszautasításainak felhalmozódó hatása. Hogy milyen havonta több visszautasítást átélni, rendre megejtett próbálkozásoknak. És nem te önmagadban, hanem az előtted írt lány, és az utánad következő tíz további is ugyanúgy pattintja az illetőt.

Szóval nem úgy van ez, hogy valakit kamaszként visszautasított egy nagy szerelem, nem tudta feldolgozni, sértette az egóját, valami bekattant nála, és nőgyűlő lett.

Nem lett férfigyűlölő és önsajnálatban lubickoló, de nem is mentél át ugyanazokon, mint akiket könnyen elítélsz.

'és eszébe sem jut vagy magától megoldást találni, vagy felkeresni egy szakembert, aki segíthetne rajta."

Nem tudatosítod sem te, sem sokan mások sem, akik az önfejlesztés hiányát vetik fel, hogy nem a randifázisban buknak el a legtöbben, hanem már a külsővel. Kommunikációs készségen, szocializáción, emberi kapcsolatok normáin buknak el, hanem meglátják, és vége a folyamatnak, mielőtt elkezdődne. Online beszélgetésben hetekig fenn is maradhat az érdeklődés, a lenyűgözöttség olyanokkal szemben, akiktől egy képküldés után ezek a levelezőpartnerek a következő üzenetváltásra már eltűnnek.

"Nem bántani szeretném őket, de szerintem nem is az én feladatom lenne kihúzni bárkit is a gödörből és abszolút nem is reális ilyesmit elvárni bárkitől puszta jófejségből."

De azt teszed, mert magadat velük szemben morálisan felülhelyezed, ezzel őket magad alá veted. Azonban ugyanazt nem is jártad be, így a pálya széléről nem ugyanolyan súlyú a gólpasszok elhibázottságát kritika alá vonnod.

"Nem panaszkodni akarok, mert ha nagyon erőlködnék, akkor biztosan el tudnám adni magam vonzó nőnek és tinderen 5 perc alatt felszedhetnék valakit, de ez sem öltözködés, sem személyiség tekintetében nem én lennék, úgyhogy nem is erőltetem a dolgot."

Tehát mégis könnyű volna, de nem élsz a lehetőséggel, ami viszont a kezedben van. El tudnád adni magadat ugyanúgy vonzónak, és öt percedbe kerülne kapcsolatba lépni, de személyiségileg és öltözködésileg nem erőlteted ezt.

A választásod.

Nem az élet által helyetted választott helyzet akaratodtól független kényszere.

Mint egy férfi esetében, aki viszont variálhatja az öltözködését, beszédstílusát, frizuráját, akkor sem lesz ilyen egyértelműen pozitív hozadéka a belefektetett energiájának.

Ugyanarról beszélünk.

"Elfogadtam, hogy a párkapcsolat dologról (és úgy általában a családomon kívüli emberi kapcsolatokról) már lemaradtam. Csak saját magamat röhögtetném ki, ha most, nagy szamárként elkezdenék olyan tapasztalatlanul ismerkedni, mint ahogy a 13 évesek szoktak."

Párom 24 éves koráig, miképp te, nem csupán szűz volt, de soha nem is csókolózott.

Most többet, intenzívebben és változatosabban szeretkezik, mint sokan, akik megelőzték 6-7 évben - az azóta eltelt teljes idejüket tekintve.

Ezenkívül menyasszony, és esküvőt szervez, külön él a vőlegényével egy háztartásban.

Nincs olyan, hogy "le vagy maradva" az életről.

Egy lány, akinek annyi "hibája" volt, hogy éppen a kamaszkor közepén, tizenhatévesen idegen országba költözött a családjával, aminek nem ismerte a kultúráját, nem beszélte a nyelvét.

Neki sem volt könnyű dolga behozni, ami párkapcsolati tapasztalatszerzés terén ekkor kimaradt. Ahogy önmagad jellemzésében mondtad, ilyen szempontból 13 éves lány rutinjával bírt.

"egyik sem érdemeid elismerése, neked szóló valós érzelemnyilvánítás, és ennyi sem érne fel egy önállóan döntő, és ezt őszintén neked mondó ember szavával"

Az a baj, hogy ez nekem pl. csak álom. Nincsenek érdemeim, sosem fog elismerni senkit, mert nincs miért. Szeretni szintén nem, mert az én eltorzult, üres lelkem nem nagyon lehet szeretni, én sem szeretem magam.

Mit gondoltok a magányos, vagy lelkileg kiürült emberek miért találnak ki képzelt barátot vagy lesznek skizofrének? Mert ezzel elérik az illúziót, hogy számítanak, hogy valaki talán kedveli-szereti őket. Ugyanezért jön létre az őrült macskás (ritkábban kutyás) néni, aki a cicáktól reméli azt, amit fentebb írtál.

A szex hiánya mint fő baj, csak egy illúzió, ahogy te is írtad, erre a legegyszerűbb hivatkozni, pláne, ha frusztrált vagy, akkor még könnyű is ezt érezni. De mikor nem, vagy mondjuk megkapod olyan úton, amit írtál, utána jöhet rá az adott személy, hogy a lelki ürességen nem változtat.

És nem is nagyon van erre megoldás. Az idétlen vallási közösségek, szekták általában nem törődnek az emberrel magával, csak kihasználják azt, hogy vágyik a törődésre, a barátságos hangra.

#64 Ahogy az egyik korábbi válaszomban írtam, kétféle módja van a(z akár egy, akár több ember által okozott) sérelmek miatti frusztráció feloldásának: az, hogy mindenkire ráprojektálom, mindenkit hibáztatok miatta, csak magamat nem és az, ha befelé irányítom az egészet és magamat gyűlölöm. Egyik sem 100%-osan igaz és helyes, se nem egyedül te vagy a hibás és se nem mindenki más, csak te nem, valószínűleg a kettő metszetében van az igazság: te is elbaxxtál ezt-azt és az is, aki megbántott (és ez lehet egy vagy több ember). Morálisan a második lehetőséget tartom elfogadhatóbbnak, mert ugyan nem igaz, de legalább nem bántok vele másokat, csak saját magam.

Az egyenesen hazugság (és önámítás), hogy valakinek a kizárólagos és egyetlen hibája az, hogy nem néz ki jól. Ilyen egyszerűen nincs, vagy legalábbis csak a népesség egy nagyon, NAGYON szűk rétegében lézető probléma: a szellemileg és lelkileg ép, de akár veleszületett okból, akár sérülés vagy betegség miatt durván torz férfiak között. Ha rajtuk kívül bárki más kizárólag a kinézetére fogja a sikertelenségét, az hazudik magának és a világnak is, ugyanis rajta kívül millió másik, sokszor nagyságrendekkel csúnyább és kevésbé vonzó férfinak semmi problémája a párkereséssel. Ha tényleg egyedül a kinézet lenne a probléma, akkor logikusan nekik sem lehetne nőjük.

A "heti szintű visszautasítást" például meg lehet előzni azzal, ha nem próbálkozol be totál ismeretlenül boldog-boldogtalannál, mert a nők nagyon kicsi része vevő idegenekkel való ismerkedésre. Ez nem is valódi visszautasítás, nem is neked szól, ha tényleg heti szinten próbálkozol újabb és újabb nőknél, akkor még nem is ismernek, mikor visszautasítanak. Ha tényleg nem nézel ki jól, akkor magad alatt vágod a fát azzal, ha mondjuk tinderen vagy egyéb, elsődlegesen külsőt számba vevő társkeresőn ismerkedsz ahelyett, hogy mondjuk az előnyös tulajdonságaidat villogtatnád a nők előtt. Ha hátrányaiddal akarsz versenyezni egy olyan mezőnyben, ahol mindenki jobb nálad ebben az egy tulajdonságban, akkor szinte előre borítékolható a kudarc. Kb olyan, mintha elindulnál egy úszóversenyen úgy, hogy egy métert sem tudsz úszni, aztán siránkoznál, amiért vesztettél, de amúgy mellékesen távolugrásból olimpiai bajnok vagy, csak ezt elfelejtetted közölni.

Szerintem nőként nem nagy érdem, hogy lenne, aki megqrna, ha szépen kérném. Ezt mindenki elmondhatja magáról, aki mozog és vaginája van (de amint tudjuk, magatehetetlen, kómában lévő nőket is sikerült már teherbe ejteni egyeseknek, szóval még a mozgás sem feltétel). Párkapcsolathoz viszont ennyi nem elég.

Nem összehasonlítható egy idegen országba, teljesen új közegbe került, helyi nyelvet nem beszélő lány egy olyannal, aki a saját országában, a saját anyanyelvén sem képes emberi kapcsolatok kialakítására 20+ évesen sem. Az első esetben nem az ő hibája a dolog, a másodikban igen.

#66

És aki képes haverságokat, barátságokat, munkahelyi haverságokat kötni, vagy bármi mást, csak szerelmet nem, mert ahhoz már kevés? Az nem hiszem, hogy rosszabb lenne másoknál. Csak vagy olyan akinek nincsenek érdemei (ez vagyok én), vagy nagyon ronda (mondjuk ez is).

Igen, Edricus Anxious neked is nagyon igazad van, mint ahogyan írtam, az előbbi hozzászólónak is. Nincsen erre megoldás szerintem sem.

#63 Hát, pont ez az, hogy ami neked valószínűleg rövid idő alatt sikerülne, az nekem 5 év alatt sem sikerült a társkereső oldalakon, meg máshogyan sem, még szex szintjén sem. A netes társkeresés meg aztán főleg a nőknek kedvez. Valószínűleg te nőként nyugodtabb vérmérsékletű vagy, és az is biztos, hogy a nemi vágy sem magas benned, úgy értem, hogy nem annyira magas, ami már frusztrálttá tenne.

Jó, nem mondom, én is el tudom magam foglalni azokkal a dolgokkal, amik érdekelnek, azzal nincs is baj, de amikor valahol kint meglátok egy kívánatos nőt, az fel tud zaklatni. És ha el is intézem a dolgot itthon a jobb kezemmel, ezzel a testi feszültség ugyan átmenetileg megszűnik, de utána ott van az előző hozzászólók által leírt űr, amit semmi nem tud pótolni.

Nekem a legjobb egy ilyen lány, nő lenne, aki hasonló helyzetben van, és megértene, és néha összejárnék vele, nyilván nemcsak szexre. Úgy tűnik, hogy az ilyen helyzetben lévő nőket kellően erős idegrendszerrel és kellően alacsony nemi vággyal áldotta meg a sors, és így már elviselhető nekik egy ilyen élet. És valóban nem éltek át visszautasításokat, sőt, ahogy te írod 63-as, te vagy az, aki nem akarja ezeket a dolgokat, és ez óriási különbség! Ahogyan a 64-es is kifejtette. Van egy élethelyzet, amit el kell fogadni mindenképpen, szemben azzal, amikor az ember választhat, a kettő messze nem ugyanaz.

De. Csak a külső miatt.

Ha a szóban (írásban) történő hosszú kommunikációban az addigi lelkességet a képcsere töri meg, és ez a kísérlet többször azonos eredménnyel megismétlődik, akkor empirikus megismeréssel lehet ezt mondani.

"Nem összehasonlítható egy idegen országba, teljesen új közegbe került, helyi nyelvet nem beszélő lány egy olyannal, aki a saját országában, a saját anyanyelvén sem képes emberi kapcsolatok kialakítására 20+ évesen sem. Az első esetben nem az ő hibája a dolog, a másodikban igen."

Hogy ő hibája, vagy nem, az a gyakorlati végeredményen nem változtat. A pátkapcsolati szocializáció teljesen kimaradt a kamaszkorból, és mindenféle értelemben szűzként lépett abba a világba bele felnőttként.

Ez ráadásul nem is a saját választása volt, ha mindenképp kontrasztot akarunk keresni, míg esetedben igen, hiszen te is leírod, hogy nem lenne kimondottan nagy munkaigényű kapcsolatot létrehoznod, de az öltözködésed, stílusod, személyiséged "feladásának" vennéd (nem biztos, hogy okkal), és úgymond az önértékelésedet előbbre veszed ennél - talán hamis dilemmában.

Ráadásul nem is tartod magadat alkalmasnak erre, ahogyan menyasszonyomnak is voltak ilyen félelmei - alaptalanul.