Hogy lehet ennyi needy, kapcsolatfüggő, nyomulós srác az országban?

Én is igénylem a sok beszélgetést, a sok talit, szeretem, sőt elvárom, hogy a férfi, akivel együtt vagyok, érdeklődjön, bókoljon stb. Ismerkedésnél is szeretem, ha sokat írnak. Tehát nem azért írom azt, amit írok, mert nekem több tér kell alapjáraton, meg hasonlók.

Általános suliban meg gimi elején én is kicsit nyomulósabb természet voltam, nem csak fiúknál, hanem barátoknál is, de hamar meg is mondták, hogy sok vagyok, túl sokszor írok, túl sokszor megyek oda hozzájuk a szünetben, stb. Úgyhogy még tiniként megtanultam, hogy ez nem jó és valahogy én igazodtam az emberekhez. Ezért nem értem, hogy most komolyan, leélt valaki 20-25 évet needyként és senki nem volt, aki megmondta volna neki, hogy hagyja abba?

Még nem találkoztunk élőben, de már megmondják, hogy annyira megszerettek és biztosra veszik, hogy mi egy pár leszünk, ahogy túlesünk az első személyes találkozón. Nagyon sokat bókolnak, olyanokat, ami nem is igaz, vagy nem tudja, hogy igaz. Mert pár képből meg 1-2 óra beszélgetésből sok minden nem derül ki rólam, de már mindent mondanak, hogy szép, gyönyörű, okos, csodálatos, tökéletes vagyok. Ami mondjuk jól hangzik a páromtól, de nem attól, aki nem is ismer, ugyanis ez nem nekem szól, csak be akar vágódni valakinél, mindegy a személye. Az első két-három bókot, amit egy fél óra alatt elmond, még megköszönöm. Utána kellemetlen, hogy megint és megint és megint le kell írnom, hogy köszi köszi köszi és rosszul érzem magam, hogy én valahogy nem érzek késztetést, hogy ugyanilyeneket mondjak.

Folyamatosan írnak, de tényleg, folyamatosan. Örülök, ha valaki, amint lesz egy kis szabadideje, rám ír, dumálunk, de ezek konkrétan két percet nem bírnak ki nélkülem. Ha fél percig nem tudnak írni, már szólnak, hogy bocsi, most felszállok a villamosra, 20 mp-ig nem fogok visszaírni, ne haragudj! Ha én nem írok vissza azonnal, jön a kétségbe esés, hogy basszus, elijesztettelek, kérlek ne haragudj, mi rosszat mondtam? Mi történt, hol vagy? Közben meg mondjuk wc-n voltam csak, vagy akárhol, ezek sokszor 5 percet se várnak, hogy válaszoljak. Baromi idegesítő. Még le is ba sz nak, hogyha nem írtam 1-2 óráig, hogy egész nap el vagyok tűnve. Ha mondom, hogy most megyek, mert mit tudom én, találkozok egy barátnőmmel, elszomorodnak, hogy pedig ők annyira szeretnek velem beszélni, nem tudják, hogy fogják kibírni ezt a pár órát nélkülem.

Ezzel nem csak az a gond, hogy túlságosan rám telepszik, ezzel pedig kellemetlen helyzetbe hoz, hanem hogy ez biztos, hogy nem nekem szól. Több hét, vagy hónap kell ahhoz, hogy valakit megismerj annyira, hogy tudd, ő kell neked, szerelmes vagy belé. Egy-két óra, de egy-két nap sem elég ahhoz, hogy ilyeneket komolyan gondoljanak. Ez csak szeretethiány, leírják ugyanezeket másoknak is, tök mindegy, ki a személy, a lényeg, hogy gyorsan kapcsolatot akarnak, annyi igényük van csak, hogy nő legyen. Ez baromira szánalmas. És nem egy ilyennel találkoztam...

Ez hogy alakul ki és miért nem tudják visszafogni magukat? Komolyan nem tanulták meg ennyi év alatt, hogy ez gáz?