A komoly kapcsolatért társkeresőző lányok akkor sem hajlandóak a saját szintjükön (akár külsőre) lévő férfiaknak visszaírni, ha már sorozatban a tizedik, szintjüknél jóval feljebb lévő férfinak semmi másra nem kellettek, csupán egy gyors szexre?

III.Edricus Anxious, hagyd már abba ezt az állandó önsájnalátot, amit már évek óta nyomatsz itt szánalmasan!! Mindenki jó vagy tehetséges valamiben. De te ahelyett, hogy felderítenéd azt, hogy te miben vagy jó, neked mi az erős oldalad, csak sajnálod magad. Na, ezért nem kellesz senkinek, nem a külsőd miatt!

Persze most nyilván jönni fogsz azzal, hogy nekem biztosan könnyű az élet, vagy azért mert nő vagyok (és a nőknek minden könnyű) vagy azért, mert jóképű férfi vagyok... Ez a legirritálóbb dolog a magadfajtában, hogy azt hiszed, hogy csak neked nehéz. Szerinted a vonzó külsejű embereknek nincsenek gondjaik? Őket nem érheti tragédia, nekik nem lehet komoly betegségük, nekik nem lehetnek súlyos gyerekkori traumáik? Ébredj már fel és hagyd abba a szánalmas nyavalygást.

Ahhoz már a végső kétségbeesés kell, hogy úrrá legyen rajtuk, hogy a nők hajlandóak legyenek a saját szintjükön lévő férfiakkal foglalkozni. Ez jellemzően bőven 30 éves koruk felett jön el, egészen addig a legjobb pasikra hajtanak, még akkor is, ha teljesen esélytelen, hogy ebből normális, tartós kapcsolat legyen.

A másik pedig, hogy a nők többsége képtelen megérteni, hogy a minden-férfi-csak-dugni-akar jelenség azért van, mert ugyanarra a pár férfira hajtanak, akik aztán olyan nőbőségben élnek, hogy tetszőlegesen cserélgethetik az alkalmi szexpartnereiket. Lásd #18-as. Nem érti, hogy az átlagférfiért egészen minimális érdeklődést mutatnak a nők, ő mégis miért dobna el egy nőt, ha egyszer hónapokig, évekig kell ugyanazért küzdenie, amiért egy jóképű pasinak elég annyit írnia, hogy "helló, nálam vagy nálad?"

#23

Nem mondanék ilyet, erről már régen leszoktam, ez a régi gyerekes idők hangulata.

De miben, merre induljak el? Soha nem mondja meg senki, én pedig magamtól nem tudhatom, mert nem ítélhetem meg magam objektíven. És milyen tehetségből tudnék boldog életet kovácsolni magamnak? Úgy, hogy már jelentős késésben is vagyok? Minden nap egyforma, egyformán unalmas mindegyik, kellene már valami váltás, de nem tudom merre menjek, sosem tudtam. Hogyan jöjjön rá az ember, hogy miben jó anélkül, hogy kigúnyolnák, ha esetleg mégsem az? És hogyan lesz ebből lelki kiegyensúlyozottság ami nagyon hiányzik az életemből, már-már őrjítően?

Ha évek óta olvasol, akkor szerinted, valami tipped lenne?

"Ez jellemzően bőven 30 éves koruk felett jön el, egészen addig a legjobb pasikra hajtanak, még akkor is, ha teljesen esélytelen, hogy ebből normális, tartós kapcsolat legyen."

24 éves voltam, mikor öszejöttem az exemmel. 7 évig voltunk együtt. Akkor szerinted 30 alatt a nőknek nicsen tartós kapcsolatuk?