Összejönnél egy rosszabb egzisztenciájú férfival?

össze is jöttem! ugyanis mindent megkapok tőle, az ölelést, csókokat és csodás szerelmet! letojom, hogy csóró és nem is érdekli a pénz.. én se villantok a pénzzel, ingatlanokba fektetem és ráadásul egy csotrogány biciklivel járok és fülig ér a szám a boldogságtól.

Az exem savanyú képét szoktam látni a luxusautójában..egy mosolyt nem tud ráerőltetni!

Na igen. Azért az is számít, hogy valaki 20-23 évesen csóró, mert ő még éppen csak elkezdte a saját felnőtt életét élni.

Vagy egy 36 éves csóróról van szó, akinek bőven lett volna ideje valamit (akármit), letenni az asztalra.

És itt most nem luxus autóról van szó, hanem akár csak egy ócska suzukiról, de ha valakinek semmilye nincsen csak 8 hitele 35 évesen, az hiába egy csupaszív ember, egyben lúzer is.

Nem hiszem. De ez nagyon függ a férfi gondolkodásától. Lehet, hogy épp rossz(abb) az egzisztenciája, de olyan a mindset-je, hogy tudod, hogy felépít magának mindent, csak idő kérdése.

És igen, az sem mindegy, hogy egy huszonéves férfiról beszélünk, aki nemrég végzett az egyetemmel, vagy egy harminc-negyvenévesről, akinek 10-20 éve volt letenni valami az asztalra, de valamiért mégsem sikerült neki.

Volt csóróbb pasim, aki épp jobb melót keresett, na ez ment hónapokig, amikor leesett, hogy esze ágában sincs különösebb erőfeszítést tenni bármi jobb lehetőségért, és simán elnézte, hogy én fedezem a bevásárlásokat, meg a programok nagy részét. Az ilyennel hogy lehet tervezni?

Viszont volt olyan is, aki szintén nem keresett jól, de nagyon keményen dolgozott, hogy előrelépjen. Na, igaz már nem vagyunk együtt, de néha beszélünk, megvette az első lakását 35 évesen, megházasodott, tök jó munkája lett, amit szeret csinálni stb.

Azt mondom, hogy a mindset fontosabb, de azt tapasztalom, hogy egy bizonyos kor után, ha az ember addig s..rt az egzisztenciájára, akkor azon a szinten is marad.

Össze is jöttem - és nem sült el jól.

Sosem érdekelt a pénz. Ő kedves volt, rendes, átlagos és vicces. Össze illő pár voltunk amúgy. Én voltam 25 ő 33. Én örököltem egy lakást, volt viszont diplomám, dolgoztam. Neki egy 10 éves autója volt csak 33 évesen egy jó szakmával (ács). Nyilván nem kérdeztem rá, hogy van-e megtakarítása, elvégre magánügy. Nos, talán rákérdezhettem volna. Nulla forintja volt akkor is, a házasságunk alatt is lehúzott teljesen, és a válás óta is így él. Londonban dolgozik. Mások azért mennek ki, hogy pár év alatt megszedjék magukat, ő csak adósságot halmozott fel. Nem véletlenül alacsony az egzisztenciája, a pénz szabályosan kifolyik a kezei közül. Persze jólelkű, adogat a rokonoknak is stb. De férfi létére teljesen logikátlanul él, a mának él de nem örömből mert szorong, hogy nincs semmije.

Már évek óta egyedül vagyok és azóta nem nyomorgok mióta egyedül nevelem a gyereket. Tartásdíjat néha fizet, ha van épp munkája.

Félreértés ne essék, nekem nagy segítség volt az öröklött lakás, de én lediplomáztam és dolgoztam egész életemben. A másiktól is ezt várom el most már, kevesebbel nem érem be. Ha egyedül maradok, hát egyedül. Nyilván nem ez az egyetlen szűrő, de én már pontosan tudom, mennyire tönkreteszi a nyomor meg a rossz anyagi kultúra, a vesztes mentalitás a szerelmet.