Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért forog ennyi ember élete a párkapcsolatuk körül?
Most elsősorban nem azokra gondolok, akik kapcsolatban élnek és azzal vannak elfoglalva. Persze, nyilván attól függően, hogy kinek mennyi térre vagy törődésre van szüksége, egy kapcsolat időt és energiát igényel, meg ha együtt éltek, természetes, hogy ott vagytok egymás életében aktívan... Persze ott is van mérték.
Most inkább azokra gondolok, akiknek nincs párjuk és semmit nem kezdenek az életükkel, csak arról sápítoznak, hogy hogy pasizzanak/csajozzanak be. Semmi értelmeset nem csinálnak, elvesztegetik a fiatal, ráérős diák/friss munkavállaló éveiket azzal, hogy mindenben csak tetszelegni akarnak meg megfelelni meg azt lesni, hogy kit szednek fel vagy ki szedi fel őket. Miért teszik az emberek függővé ilyen szinten magukat olyannal kapcsolatban, ami egyrészt semmit sem garantál, másrészt fölösleges tőle áldást várni, mert attól lesz jó, ha úgy vagy jó benne, ahogy épp vagy és ahogy épp teszed a dolgod a saját kis életedben?
Mert a legtöbb ember életéből csak egy társ hiányzik, amire a legtöbb embernek szüksége is van.
Akkor már nézzünk egy másik oldalt is...
Gondolj olyanokra akiknek:
- van egy jó munkahelyük , elégedettek a fizetésükkel,
- van egy lakásuk vagy házuk akár örökölt akár nem, vagy ki tudnak fizetni egy jó albéletet lényeg, hogy egy normális lakásban élnek
- van tesó vagy szülők vagy rokon akikkel vannak családi összejövetelek
- van mondjuk legalább 1 barátjuk is akivel tudnak mindenről beszélgetni
- van hobbijuk
- sportolnak
- törődnek a külsejükkel , öltözködésükkel
- és igényesek, egészségesek.-
Szóval az életük kb teljesen rendben van.
De nincs társuk és amikor este hazamennek mindig abba a kib**aszott üres ágyba fekszenek le, és míg a barátaik elmennek a párjukkal szórakozni kirándulni nyaralni addig ő csak álmodozik erről.
És tegyük hozzá, hogy ezek az emberek már próbálkoztak sok nőnél/férfinál de csak elutasítást kaptak.
mert ez az élet mozgatórugója.. kb mindent azért csinálunk, hogy tetszünk a másik félnek... szerinte az emberek többsége lejárna meló után izzadni az edzőterembe, ha kövéren is kapósak lennének és nem a férfi kigyúrt test vagy a női vékony test lenne beállítva ideálnak?
+ génjeinkbe van kódolva a szaporodás, fajfenntartás... (sajnos nem lehet elnyomni.. próbáltam évekig)
“csak arról sápítoznak, hogy hogy pasizzanak/csajozzanak be. Semmi értelmeset nem csinálnak, elvesztegetik a fiatal, ráérős diák/friss munkavállaló éveiket “
Egyet kell értenem.Nem is tudnám felfogni, hogy ilyen van, ha nem ismernék személyesen több ilyen embert.Háát annyira szeretne ezt meg azt csinàlni, de nincsen barátja/barátnője ami adna “löketet”.Nem értem miért kell ilyeneket gondolni, anélkül is megy az èlet, hogy az ember párkapcsolatban élne.Voltam nagyon sok ideig kapcsolatban, ès most egyedül, nem látok összefüggést akár a szakmai vagy bármely előrehaladásomban illetve visszaesésemben a párkapcsolattal.
Különösen kiábrándító, amikor szeretne velem valaki ismerkedni, ès ilyen böszmeségeket mond.
Sok esetben hasznos, ha az ember független, oda megy tanulni/lakni/dolgozni ahova szeretne, nem kell alkalmazkodni( persze az alkalmazkodással szintèn semmi baj nincs, ha van egy jó kapcsolata az illetőbek) de ezt felhozhatjuk egyfajta előnynek.Mert ezek a férfiak és nők főleg szakmailag vagy életcèl szempontjàból toporognak, amit a legegyszerűbb egyedül fejleszteni és ezek csak az egyènhez köthetők, a személyes belső motivációhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!