Szerintetek mennyire jellemzőek manapság a "jobb híján" kapcsolatok?

Nem hiszem, hogy nagyon jellemző. Én is így voltam és mivel volt párom nem is kerestem, de végül mégis felbukkant az igazi. 5 és fél éve együtt, másfél éve házasok vagyunk.

Szerintem szerencsére ez egyre kevésbé jellemző, amióta nincs akkora társadalmi stigmája az egyedüllétnek, mint régebben.

Sok. Főleg az "egyedül nem tudnám kifizetni a lakás bérleti díját, ezért inkább együtt maradok Józsival/Marcsával" kategória. Aztán ott vannak a pasik, akinek csak a cseléd kell. Meg a büfészakon diplomázott nők, akik még egyetem alatt hozzámennek egy tokás, kopaszodó, pocakos "férfihoz", akinek véletlenül milliomos vállalkozók a szülei.

Nagyon jellemző, sőtt még házasságok is születnek így mert "megszokják" egymást, és úgy gondolják nem találnának jobbat, vagy csak nagyon kicsi lenne rá az esély nagyon sok év múlva.

Sokkal kevésbé, mint régen, amikor mai szemmel szinte ismeretlenül házasodtak össze az emberek, és próbálták működtetni a dolgokat sírig.

A kapcsolatok 80%-a ilyen. Én mindwnhol ezt látom. Nagyon ritka az ahol mindkét fél olyan nagyon szerelmes.

A kapcsolatok túlnyomó többsége ilyen, nem értem miről beszélnek páran.

Sajnos a kapcsolatok többsége ilyen, alig lehet már hallani az igaz szerelemről és szeretetről.

A párkapcsolat szinte minden ember számára egy eszköz, amitől valamit vár. Az igazi párkapcsolatban nincs elvárás, mivel egy valódi párkapcsolatban két eleve már boldog ember vesz részt, akik ezáltal nem várnak el semmit a másik embertől, és nem pedig két boldogtalan, akik a párkapcsolattól várják a feldobódást, a boldogságot, tehát egymásra a vágyaik kielégülésének eszközeként tekintenek. A legtöbb párkapcsolat ilyen. Maga a veszekedés és a féltékenység is abból ered, hogy az ember elvárást támasz a másikkal szemben, és amikor ez az elvárás nem teljesül, akkor jön létre a veszekedés, féltékenység, dráma. Egy valódi párkapcsolatban, ahol mindkét fél eleve tökéletesen boldog anélkül is, hogy párkapcsolatban lennének, nem létezik se veszekedés, se dráma, se féltékenység, se semmi ilyesmi, tehát nem eszközként tekintenek a másikra, aki boldoggá teszi őket.