Hogyan fejlesszem az önbizalmam, ha egy mentálisnak tűnő betegség miatt nincs? F31

Időnként zavaró gondolataim vannak, nagyon távol állnak a személyiségemtől. Meg olyan dolgokat hiszek, amik nem igazak. És ezt nem igazán tudom elmagyarázni, valahol legbelül logikusan végiggondolva értem, hogy nem igazak. De valahogy mégis annak érzem. És ez nagyon erős szorongást tud okozni. Ilyenkor abban sem tudok határozott lenni, hogy segítséget kell-e kérnem, mert nem teljesen vagyok benne biztos, gondolom ostobán hangzik, nem könnyű körülírni sem, mert tünetmentesen én magam sem értem.

Olyankor valami miatt bizalmatlanabb vagyok az emberekkel is. Úgy érzem, ha beszélek a problémáimról, akkor kinevetnek, elítélnek, őrültnek néznek vagy egyszerűen terhet jelentek nekik, amit nem akarok.

Azon is gondolkoztam már, hogy az önbizalom hiányom gyökere elképzelhető, hogy a másokkal szembeni bizalom hiánya.

Tudok bízni emberekben, akik erre okot adtak. Vannak barátaim is, akik támogatóak és én is az vagyok velük. Ott vannak a családtagjaim is, szüleim és testvéreim, velük is ki tudtam alakítani normális, egészségesnek mondható kapcsolatot.

Viszont új embernek nagyon nehezen adom meg ezt a bizalmat, még ha nagyon erőlködök akkor is.

Fordítva amikor a tünetek előjönnek, azt vettem észre, hogy a környezetemnek az is rosszul esik, ha nem tudok velük megbeszélni valamit, mert úgy érzik, ez is a bizalom hiánya, pedig ez más. Olyankor teljesen máshogy müködik minden és ezt nem is tudom befolyásolni. Küzdeni tudok, de megszüntetni nem.

Nem, kedves #3-as, nem vagyok életképtelen.

És ebből a szempontból kizökkenteni sem tudsz ilyen egyszerűen.. ;)

Nagyon is életképes vagyok. Rengeteg dologért sokkal jobban meg kellett küzdenem, mint egy átlag embernek.

Vannak ambícióim, egészséges jövőképem, nem vagyok akaratgyenge, van bennem küzdeni akarás is. És ami talán legfontosabb: próbálom feltérképezni a negatív tulajdonságaimat is és igyekszem ezeken változtatni, persze nem mindig megy, vagy van hogy csak nagyon lassan. Ilyen a zárkózottság is, nem rinyálok, hanem küzdök. És sokat sikerült változnom is, ami újabb erőt ad és motivál. Azt is tudom, hogy ennek a folyamatnak sosem lesz vége. Sosem leszek olyan, mint szeretnék lenni, de mindig is törekedni fogok erre.

Volt már, de a leghosszabb sajnos csak fél évig tartott.

Éjszakás kalandjaim és egy szexkapcsolatom is volt már, bár ezekre nem úgy tekintek, hogy büszke lennék rá.

Az utóbbi kb 2 évben úgy állok hozzá, hogy inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, a szex pedig egyáltalán nem motivál már. Persze jó lenne.. de egy olyan nővel, akivel más téren is kijövök.

Legközelebb akkor álltam mostanában a párkapcsolathoz, amikor szerelmes volt belém egy nő, nagyjából fél éve. Ezt elég egyértelműen a tudtomra is adta, de sajnos részemről ez nem volt viszonzott. (Nem külsőre volt vele bajom.) Próbálkoztam esélyt adni a dolognak, mert ilyen nagyon ritkán történik velem, hogy egy nő annyira szerelmes legyen belém, hogy a tudtomra is adja (egész életemben ez volt a 2. ilyen eset).

Ezt a betegség miatti önértékelési gondot pedig nem szeretném egy kapcsolatba vinni, ezért nyitott kérdés, mit is kezdjek vele.

#7-esnek válasz:

Egy eset pl. egyik nap amikor hazajöttem elkezdtek jönni a gondolatok, hogy valakit kilöktem a villamos elé hazafelé. És én ezt képtelenségnek tartom olyankor is, mert tisztában vagyok vele, hogy ilyet nem tennék, de valahogy mégis kételkedek magamban. Mélyen belegondolni meg nem szabad, mert fura emlék szerű dolgokat kezd gyártani akkor az agyam. Azért mondom, hogy "szerű", mert ha belegondolok annyira bele tudok zavarodni, hogy nem tudom már a végén rendesen eldönteni, hogy igazi emlék, vagy csak az agyam találta ki.

Nagyon erős szorongást okoznak az ilyenek, a tárgya pedig, hogy olyan érzés olyankor néha, mintha üldöznének ezek miatt.

Kapcsolati szempontból az is rossz ebben, hogy egyértelműen konfliktus kerülő lettem részben emiatt, részben a személyiségtípusom miatt.

Mert bár nagyjából reálisan tudok belátó lenni egy veszekedésben. Ha úgy érzem nekem van igazam ki is tudok állni az igazam mellett, de szélsőséges esetben még ha végül nekem adnak igazat, akkor is előfordult már, hogy később durva lelkiismeret furdalásom volt. Pl. kitalálta az agyam, hogy igazából csak hazudtam, hogy úgy tűnjön, mintha igazam lenne.

Az ilyesmik miatt tudat alatt is kerülöm a konfliktusokat.