Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, nektek mi a véleményetek egy olyan férfiról, akinek egy komoly betegség miatt elcsúszott az élete?
32 éves vagyok, és eléggé le vagyok maradva, mert sokáig beteg voltam. Ez a társkeresésben is gondot okoz számomra, mert nyílván érzem, hogy ennyi idősen nem itt kéne tartanom. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek elért eredményeim és ambícióim, csak még mindig hosszú és fáradságos munka lesz eljutni odáig, amit elvárnék magamtól.
Pont ezek a magammal szemben támasztott elvárások azok, amik az ismerkedésben korlátoznak, egyszerűen néha elbizonytalanodom és úgy érzem én nem tudnék annyit megadni egy nőnek, mint mások, pedig ez nem igaz, és ráadásul pont ez, hogy nem vagyok megelégedve magammal motivál abban, hogy több akarjak lenni.
Összességében leginkább az jellemez, hogy nem ismerek lehetetlent, csak olyan dolgot, amiért rettenetesen sokat kell küzdeni.
Így érzem ezt társkereséssel kapcsolatban is, csak paradox módon ami minden más területen motivál, az elveszi az önbizalmam, ha ismerkedésről van szó.
Találkozgatok nőkkel, vannak akiknek bejövök, vannak akiknek nem, többször kiléptem már a komfortzónámból is emiatt. A sikertelenség sem riaszt el, hiszen megszoktam, hogy mindenért többet kell küzdenem, mint másoknak. De valahogy nem tudok átlépni egy ponton, nem tudom úgy érezni, hogy elég jó vagyok, ezért amikor komolyabbra fordulna bármi, rendszerint még jobban bezárkózom, néha szégyellem magam. Ezen is próbálok dolgozni tudatosan, de mindig megrekedek, mert úgy érzem erről nem szabad beszélnem. Még kevesebbnek érzem magamat tőle, ha beszélek róla.
Sajnos a "pszichológus többet tud segíteni" nem opció, mivel járok pszichológushoz (másnak is javaslom, ártani semmiképp sem árt egy pszichológussal beszélgetés és az önismeret).
Az sem opció, hogy "előbb az életed tedd rendbe", mivel az egész életem erről szól, hogy akadályokat görgetnek elém és azt megoldom. Ez később sem lesz másként és ez sosem lesz "teljesen készen", hiszen én azt tapasztaltam, hogy ezt hívják életnek.
Köszönöm annak aki elolvasta, kíváncsian várom a véleményeket és építő jellegű kritikákat is.
Te beleestél a társkeresés 22-es csapdájába: nem vagy sikeres, ezért egyre görcsösebb vagy, ezért egyre sikertelenebb.
Ha abbahagyod a görcsölést, nagyot lendülnek az esélyeid.
Mi volt az a betegség ami miatt úgy érzed "lemaradtál"?
Bár az igazság az, hogy nem vagy semmiről lemaradva. Sokan vannak akik még ott sem tartanak ahol te.
Az írásodból meg az jön le, hogy ez tök értelmes, normális pasi vagy.
Ne használd kifogásként, hogy mi volt a múltban ami ott volt azt már el kell engedni. Csak a jelenre koncentrálj hozd ki mindig a jelenből a legtöbbet. Nyilván az jó ha vannak céljaid a jövőre nézve de állt a jövő mindig másképp alakul mint tervezed mert igen jönnek az akadályok stb....ezért a legjobb ha minidig a jelenből hozod ki a legtöbbet.
Sok sikert neked! ;)
#1 Van abban valami, amit mondasz, mert tényleg görcsös vagyok valamennyire. Főleg az ismerkedések elején. Bár már messze nem annyira, mint régen.
Próbálok ezen is változtatni, de ez a személyiség típusomból is ered, ami korlátoz. Azt tudom tenni, hogy erőt veszek magamon és kilépek a komfortzónából és kitolom ezt a korlátot. 180 fokos fordulatot senki nem tud tenni, ez is egy olyan dolog, amiért meg kell küzdeni. Újból és újból. Megteszem a tőlem telhetőt.
Sikertelennek viszont nem mondanám magam. Csak szubjektív siker létezik! Magam módján egy nagyon sikeres ember vagyok. És hatalmas szerencsém van az életben, ha nem így lenne, még itt sem tartanék.
Nagy átlagban a nők is kedvesek és elfogadóak velem. Sok nővel meg tudom találni a közös hangot, és idővel oldottabb is tudok lenni, akivel nem, az meg nyilván más típusú társat keres. Nincs ezzel baj.
A gond inkább az, hogy amikor komollyá kezdenek lenni a dolgok, akkor megrekedek egy ponton. És ezt gyakorolni sem tudom. Ezt leküzdeni is nehezebb, mert nyílván míg annyi nővel beszélek életem során, ahánnyal kedvem tartja, addig korlátozott, akikkel szemben életemben éreztem is valamit.
Érzelmek nélkül belemegyek bármibe is, az pedig csak önbecsapás. Nem segít azon a szitun, hogy komoly értemeim is vannak.
Nem tudom ezen hogyan tudnék javítani.
#2
Köszönöm. Jól esik, amit írtál. :)
Ne haragudj, de diagnózist nem szeretnék nyilvánosan kiírni, mert ritka és specifikus.
Két latin szóval egyáltalán nem lennél előrébb (orvosok közül is csak az, aki diagnosztizált). Ha pedig kifejtem ez engem miben érint, részletezve nagyjából egy maréknyi ember van az országban, akikre ezek így igazak és pont így jelentkeztek nála.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!