Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy legyen barátnőm, ha felnőtt vagyok, és baratok nélkül maradtam?
Apám és anyám úgy jöttek össze, hogy internetük sem volt. Levelező alapú társkeresővel találtak egymásra, úgy hogy 210km volt köztük.
Néha heteket kellett várni a levélre, amikor találkoztak, akkor pedig keresztül utazták a fél országot. Aztán egyszer csak komoly döntést hoztak: kipróbálják együtt, keresnek egy albérletet ott, ahol mindketten munkát találnak. Nem volt semmi kikötés, csak hogy együtt tudjanak lenni.
Így költöztek végül egy 3. Településre.
Majd nem sokkal később 2 gyerekük született. Azóta 35éve boldog házasságban élnek.
Most meg interneten valós időben videó beszélgetést folytathatsz bárkivel. Nem érzed, hogy veled van a baj, ha még így sem találsz társat?
#2
Ne felejtsük el, hogy míg az egyik oldalról nézve könnyebbé vált a társkeresés az internet elterjedése miatt, addig a másik oldalról a lányoknak sokkal több lett a választási lehetőségük, ami azt eredményezte, hogy hihetetlenül válogatóssá váltak.
Az internet, azon belül is a közösségi média és a társkereső szolgáltatások térhódítása előtt egy ember jellemzően csak a közvetlen környezetében tudott ismerkedni, és rá is kényszerült, ha nem akart egyedül maradni. Nyitott szemmel jártak, mert nem volt még okostelefon, amibe beletemetkezhettek volna a villamoson, de még MP3 lejátszó sem, amivel teljesen kizárhatták volna a külvilágot, ahogyan most teszik. Mivel nem kaptak sem az átlagos, de még a szép nők sem napi 600 lájkot Instagramon, így az önbecsülésük nem szállt el az egekbe, és nem hitték azt magukról, hogy ők mindenkinél jobbak, és különben is, hogyan mernek férfiak úgy létezni a világon, hogy nem rendelkeznek azzal a bizonyos 10/10-es kinézettel.
Ebből következik, hogy a férfiak kevesebb elutasítást kaptak, így egészséges önbizalommal rendelkeztek ők is. A mai világban látottak alapján nem csoda, hogy 10-ből 9 férfi lelki roncs a sok durva elutasítás miatt, és sokan egyszerűen feladják a keresést.
ma 13:50
És ha egy zsákfaluba születtél volna?
Amúgy Magyarország pont nem az a hely, ahol tudsz 150km-t utazni anélkül, hogy másik közepes települést találj..
Kb úgy adod elő magad, mintha egy sivatag választana el a legközelebbi civilizált közösségtől...
"a neten szoktam Badoo, Tinder stb. De nem válik be,"
Persze hogy nem ezeket 80%-ban pasik használják.
A szobádban ülve 0-24 a pc mögött biztos hogy nem lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!