Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Igaz, hogy a férfiak még a 30-as évek fényében sem élhetik át azt, amit a nők a 20-as éveikben átélnek?
Azt a felemelő érzést, hogy mindenki (az ellenkező nemből) nekik puncsol, a kegyeiért küzd és ajánlatokat tesz neki. Csak azért mert nő és mert a 20-as éveiben van, és kevésbé kövér mint egy víziló.
Állítólag ezt a szintet a férfiak még a 30-as éveikben sem tudják elérni, max ennek a felét, amit a nők a 20-as éveikben alanyi jogon átélnek, szinte minden nő.
Tehát tegyük fel, van egy 35 éves pasi, aki éppen családot tervez, tehát komolyan lehet vele tervezni. Viszont már elég tapasztalata van nőknél és a szexben. Jóképű, jó testű, elég magas, van egzisztenciája. Mindene megvan, ráadásul (tegyük fel) úgy, hogy nem anyuci/apuci vette neki a lakást és nem is nagyi panelját örökölte meg, hanem mindent saját maga teremtett meg, és brutál jó keresete van, amit vagy nagyon értékes tudásból, vagy stabil vállalkozásból teremtett meg és jelenleg is rendelkezik vele. És a belsője is rendbe van, humoros, "van benne valami", jó a kisugárzása, jól be tud illeszkedni szociálisan, magas a státusza, stb. Tehát egy klasszikus tökéletes pasi.
Igaz, hogy még a fent felvázolt álompasi is csak max fele olyan szintet ér el kelendőségben, mint egy átlagos nő a 20-as éveiben, aki semmi különöset nem tud felmutatni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Mondjuk Palvin Barbi pasija, Elvis, Brad Pitt, meg a hasonló álompasik egész biztosan átélték, átélik, hogy lányok sikítva tèpik le magukról a bugyit, mert rákacsint, és szerelmes levelek ezreit kapják.
Vajon ők válaszoltak mindre kedvesen? 🤔
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem mindig van hódolóm komoly kapcsolatra és szexre is.20-tól fölfele minden korosztály.Akkor most mi van?Mindenkinek megvan a párja valahol.
35N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Felemelő érzés? Látszik, hogy férfi vagy és fogalmad sincs róla, mit beszélsz. Minden, csak nem felemelő a sok ajánlattevés. R***tul idegesítő tud ám lenni egy idő után, azért kíváncsi lennék, te meddig bírnád a kéretlen ajánlatokat.
Másrészt, nem az általad felsoroltaktól lesz valaki "álompasi", magas státusz, brutál kereset, menő lakás...maximum bizonyos körökben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Férfiként olvasva a kérdést az ugrott be hogy számodra kicsit sem szimpatikus nők folyamatos dörgölőzése vajon hogy esne? Akit szeretnél sehol sincs, de mindenféle visszataszító nő folyamatosan nyomul. Bármelyikkel elmehetnél egy körre, de eszedbe se jutna-ezt éreznéd te olyan felemelőnek?
Inkább változz előnyödre, mert a humor, a jókedv, az intelligencia szexi még úgy is ha nem állnak milliók mögötted.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!