Nálatok hol van a határvonal a barátság és a szerelem között?

Aki a barátom arra egyszerűen nem tudok másként gondolni. Az egy dolog hogy nem vonzódom hozzájuk, nem az eseteim külsőre de valahogy belsőre sem azok az emberek akiket keresek. Mármint nagyon jó emberek, nagyon jól kijövünk, nevetünk és beszélünk komoly dolgokról is de nem olyanok akikkel én kapcsolatot tudok elképzelni.

Másrészt onnantól kezdve hogy barátok vagyunk én nem tudok rájuk másképp gondolni.

Azt ha már több legbelül szerintem érzi az ember csak nem meri beismerni magának.

Hidd el, van olyan szerelem, amikor nem kérdés.

Én pl. voltam úgy szerelmes, hogy abba majdnem belehaltam. 10 évig tartott kiheverni, mire újra szerelmes tudtam lenni. De ez a szerelem más volt. Nem reszkettem a közelében, mint a kocsonya, nem éreztem földindulást, ha megjelent vagy rám nézett, egyszerűen csak biztonságban éreztem magam mellette és vonzódtam hozzá. Sugároztam a boldogságtól és mindenki látta rajtam, az is, aki semmiről sem tudott. Akkor azt hittem, hogy azért más ez a szerelem, mint az előző, mert már nem vagyok kislány, több az önbizalmam, nem ájulgatok el csak azért, mert egy férfi rám néz, nem dadogok össze-vissza, ha hozzám szól és nem pirulok el fülig, de attól még ez szerelem. Tényleg az volt amúgy, de engem lepett meg legjobban, amikor 40 éves koromban beleszerettem egy férfibe, akinek a közelében úgy reszketett a kezem, hogy el kellett rejteni, a hangom elfulladt és el kellett rohannom, amikor belépett az ajtón. Fogalmam sem volt róla, amíg át nem éltem, hogy nem nőttem ki ebből, csak az a korábbi srác nem volt rám ekkora hatással. Ha azzal a sráccal nem jött volna össze, nagyon megrázott volna néhány hónapig, de amikor ezek a kézremegős szerelmek voltak, ezek évekig tönkretettek. Amúgy nem működnek, ezek a fajta rendkívül intenzív szerelmek nem alkalmasak a beteljesülésre, annyira sebezhetővé tesznek. Az a lagymatagabb szerelem, amiről te beszélsz, az beteljesülhet.

A barátommal barátok vagyunk, szeretem mint embert.

A páromat meg mint férfit szeretem, a társamként gondolok rá.

Nekem pld egyszer se kellett a barátomra rászólni, hogy ne taperjon, ne akarjon csókolózni velem és főleg nem merült fel soha mondjuk barátság extrákkal stb..stb.Pedig sok éves barátságaim vannak viszont soha nem gondoltunk egyikkel se máshogy egymásra.

Elég erősen érzem, hogy mikor vagyok szerelmes, és mikor vagyunk csak barátok.

Tehát nincs határvonal, nem úgy működik, hogyha átlépem a vonalat, akkor szerelmes vagyok, hanem úgy, hogy egy baráttal bármit teszek, attól barát marad.

Btw, azt szoktam mondani, hogy kb az fér bele egy korrekt barátságba ellenkező nemű emberrel, amit egy azonos neművel is megtennék.

De attól, hogy pl lefekszem egy lány baráttal, még nem leszek szerelmes, maximum elszúrom a barátságot.

F