Tényleg szánalmas, hogy emiatt bőgök?

Párommal kiköltöztünk külföldre tanulni és dolgozni, de mióta új munkahelye van sokkal kevesebbet látjuk egymást hétközben. Heti 16 órát dolgozunk, barátom van hogy 24-et. Emellett egyetemre is járunk, de ugyanazt tanuljuk, úgyhogy szerencsére sokat látjuk egymást a suliban. Ez eddig oké, de az új felállás szerint én dolgozom 18 óráig csütörtökön és pénteken, a barátom meg 23 óráig. Mire hazaér majdnem éjfél, úgyhogy elég sokat vagyok otthon egyedül ezeken a napokon. Emellett még azért is a péntek a legrosszabb, mert én reggel 9-kor indulok munkába, amikor a barátom még alszik, és konkrétan éjfélig nem látom, amíg haza nem ér. A csütörtök annyiból jobb, hogy akkor én is csak délután 2-kor kezdek, és 6-ig maradok, ahogy említettem. Viszont 5.5 órát ígyis egyedül vagyok otthon estig, na meg kedden is dolgozom délután 4 órát, amikor a barátom nem.

Nekem ez így elég rossz, mert 5-ből 2 este nem látom őt, csak nagyon későn. Emiatt szoktam sírni, de csak amikor nincs itt a párom, mert szerintem elég szánalmasnak nézne, ugyanis hétvégén végig együtt vagyunk. Jó, nem azt mondom, hogy órákig ezen bömbölök, de néha rámjön. Az szerintem lejött nektek, hogy együtt is élünk, és mivel külföldön vagyunk, még nincs még túl sok barátom/barátnőm, és rossz egyedül lenni. Megszoktam, hogy eddig mindig itt volt a barátom, és bármikor együtt tudtunk lenni. Magyarországon meg ott volt a családom, pl húgommal nagyon jól elvoltam, szóval most elég nehezen viselem a magányt. Már kitaláltam magamnak programokat, hogy ne unatkozzak, csak felmerült bennem az alábbi kérdés:

Fiúk, ti mit gondolnátok a barátnőtökről a fent leírtak alapján?

(21/N)