Drogozik, iszik, depresszios, es nincsenek celjai. En meg is beleszerettem. Mit lehet ilyenkor csinalni?

Sok drogos alkesz jólelkű fiú verte párszor bele a csaja fejét a falba vagy gyomorba rugdosta, persze egy ideig kedvesek meg jó fejek de miután kijönnek az életbeli különbségek a drogosok mindig be kattannak !!!!

Nekem kicsit más volt a történetem. 34 éves vagyok (16 éve drogfüggő) az elején azért kezdtem el füvet szívni, mert nem jöttek össze a párkapcsolatok (pedig sokat próbálkoztam). Érezni akartam a szerelmet, vagy hogy érek valamit, de ez nem soha nem jött össze. Kicsit más voltam, nem voltak barátaim, és mindenki kiközösített. Soha nem voltak céljaim sem! Rájöttem hogyha beszívok legalább nyugodtan el tudok lenni úgy hogy nem hiányzik semmi. Azonban idővel kíváncsi lettem, és jött a többi szer is. Az életem akkor kezdett szétesni mikor bejöttek a designer drogok (itt már intravénás használó lettem). Miután láttam hova vezet ez, és több alkalommal majdnem belehaltam - már tudtam hogy nem ezt akarom. Sok sok év bujkálás jött a világ elől (szüleim eltartanak azért) miközben pl meditációt gyakoroltam hogy egyedül ne őrüljek meg. Egyszer itt válaszoltam egy kérdésre (az ezó témakörben) a meditációval kapcsolatban, és bejött a képbe egy lány. Mikor először eljött hozzám hogy meditációt gyakoroljunk (már szinte mindent tudott rólam) azonnal szerelmes is lettem bele. Velem ilyen azelőtt soha nem történt. Számomra Ő a világon a legszebb lány. De kíváncsi kezdett lenni, és együtt is elkezdtünk cuccozni. Hónapok alatt teljesen belekevertem szegényt, és eljutottunk az intravénás használatig. Ez nem hittem volna el ha nem látom! Fél év alatt a heroinhoz értünk, és széthullott az életünk. Ő bement rehabra, és meg folytattam a bujkálást a világ elől. Az a helyzet viszont hogy még mindig szeretem. Szerintem soha nem tudok rá másképp gondolni. Most is azért nem keresem már, mert tudom hogy nagy esélye lenne hogy együtt visszaesnénk megint. Ezt nem akarom. Soha nem bántottam, nem kiabáltunk, nem is nagyon voltak viták, és én szinte bármit megtettem volna neki. Elmentem volna a rehabra, és az egész életem bármilyen irányba megváltoztattam volna miatta, de ez kevés volt. Nem tudom hogy miért! Talán én voltam kevés, vagy az miatt hogy ezt a "bűnt" elkövettem az a sorsom hogy örökké egyedül maradjak. Ha visszagondolok csak a szép emlékek jutnak eszembe. Hogy milyen jó volt vele vitatkozni a felhőkön, vagy sétálgatni miközben azt éreztem tényleg lehet normális életem mellette. Hogy ő volt az én királynőm akivel jó volt megigazítani a rojtokat a szőnyeg végén. Hogy azt érzetem fontos az életem. Igen. Talán Ő volt aki irányban tudta tartani úgy az egész tudatom. Nekem mindig is kell egy ilyen valaki, aki értelemet ad a jelentéktelen életemnek. Viszont azt érzem már nem lesz több. Nem is tudnék mást szeretni. Nekem Ő volt életem párja, de elbaszcsiztam. Ha megnézem mit tettem, az a helyzet hogy ezt meg is érdemlem! Most is csak boldogságot érzek belül, mert neki sikerült leállnia a cuccról. Az én szerelmem nem önző már, hanem azt akarja ami Neki is a legjobb. Ezért inkább elengedem, mert jobb neki nélkülem. (Ezt azért írtam le hogy lássátok - van ilyen drogos is!)

Írnál valami pozitívat is róla? Azt nehezen tudom elképzelni, hogy azért szerettél bele, mert drogozik, iszik, stb...