Van itt olyan akibe reménytelenül szerelmes valaki, eszedbe szokott azért néha jutni, hogy valaki "miattad" szenved?

Van egy ilyen lány.

Egy estére nem akarom, mert kedvelem, és tudom, hogy fájna neki, többre meg én nem vágyom tőle.

Hogy gondolok e rá? Nagyon ritkán jut eszembe, és attól, hogy sajnálom nem változik az álláspontom, hogy nem illünk össze, inkább elkerülöm, így talán jobb neki, hogy nem is lát.

Szóval ki kell ábrándítsalak, nem sokat gondolok, foglalkozok a témával.

Az én helyzetembe én vagyok a szenvedő alany. 4 éve már, hogy együtt voltam valakivel másfél évig. Sajnos nem a normális átlagos kapcsolatok egyike volt.

Már mint úgy értem, hogy nem vagyok annyira szociális személyiség, és nem szeretek semerre sem járni.

Meg sok embernek nem is tetszett az, hogy mi együtt voltunk. Úgy hogy a kapcsolatunkban az I-re az anyukája halála tette fel a pontot. Az egyetlen jó fej ember ő volt abban a kapcsolatban.

Első kapcsolat volt mindkettőnknek, de én picit betegesen ragaszkodtam hozzá, úgy hogy valahol beleőrültem, hogy elvesztettem. Szerettem volna elvenni és szerettem volna vele boldog életet élni.

Azóta nem is volt úgy senkim, max szexkapcsolat féle.

Ő meg nagyon kapcsolatfüggő lett, de azt hiszem neki a szex jelent egy kapcsolatot. Elég komoly dolgokat hallottam lányoktól, fiúktól is. Megcsalt pár srácot is.

Idén bejelölt engem egyszer, így 3 és fél év után, de nem is kérdezett tőlem semmit, csak annyit mondott, hogy hiányoztam neki az évek alatt kicsit, meg barátkozhatnánk. Ja meg írta: "Nem hogy ide jönnél dolgozni, ahol én vagyok :P"

Mivel sosem lettem rajta túl igazán, így hamar leráztam őt. Nem tudom mi lett volna az eredménye, ha akkor nem teszem azt, mert az egyik exéhez ment vissza, mikor megkeresett. Aztán egy hónapot nem voltak együtt, már másikkal volt.

Attól a sráctól hallottam, hogy úgy jöttek össze, hogy exem meztelen fotót küldött magáról, azt a pasija mögött össze jártak kettyinteni. Aztán összejöttek. De most egy hónapja meg már megismert valami pasit a munkahelyén, aztán ahhoz kezdett el játszani járni. Csak aztán mikor éjszakás volt exem, ahelyett, hogy a pasijához ment volna haza, ment a gyerekhez, ott aludt, nem is ment haza egész nap.

Onnan ment tovább dolgozni az éjszakába.

És az fáj a legjobban, hogy ilyen ember hiányzik nekem, és hogy sokat jár rajta az agyam.

A exe mondott olyant, hogy volt időszaka amikor az anyja után sírt, meg állítólag olyan is volt, hogy sírt és mondta, hogy hiányzik neki az első pasija, mert vele olyan sok minden történt, és a leghosszabb kapcsolata is volt.

Na most tudtommal tőlem hosszabb kapcsolata egyáltalán nem volt. De tán még normálisan egy éves se.

Mi ahogy írtam, másfél évig voltunk együtt.

A másik oldalon vagyok, én nem gondolom, hogy szenvedés lenne, hogy szeretek valakit, ez egy ajándék az élettől, hogy megismerheted ezt az érzést. És azt sem gondolom, hogy a másik fél felelőssége, ha valaki "megőrül a másik hiányától". (Hozzátéve, hogy hitegetni engem azért igencsak nem volt szép dolog.)

Ami a másik oldalt illeti: szerintem akibe reménytelenül szerelmesek, az nem érez semmit, nem gondol az illetőre, inkább csak élvezi a figyelmet.

Jelen.

Közömbös, nem is gondolok rá. Nyugodtabb az életem, mióta letiltottam mindenhonnan, és nem ócsárolja a párom, meg nem akar tőlem használt bugyit venni (halál komolyan ilyenekkel traktált)

Néha eszembe jut, akkor arra gondolok, hogy remélem elment azóta pszichológushoz. Ennyi.

Valószínűleg két lány is szerelmes belém, a tekintetükből

azért lehet látni a lényeget. Őszinte leszek, nem szoktak

eszembe jutni. Ez van. :)

Nem érdekelnek mert én is szerelmet érzek egy házas tanárnő

iránt.

35/F