Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mi a véleményetek a munkatársa...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek a munkatársam érzelmeiről irántam?

Figyelt kérdés

Kisebb regény következik, de próbálom érdekesen megfogalmazni:

Akkor kezdődött, amikor elmentem pultozni egy pesti kocsmába, és megtetszettem a munkatársamnak. Aki később tudta meg, hogy van barátom. A lényeg az, hogy látszott rajta, hogy tetszem, meg a többiek azt mondták, hogy be akart ,,fűzni”, így, 21. századi nyelven mondva. Kb egy hónapja hallottam, hogy ,,letett rólam”. Aztán nem is nagyon beszéltünk, meg észrevehetően máshogy viszonyult hozzám.


Viszont egyik hónapban valahogy mindig egy műszakba kerültünk, és ugye együtt zártunk. Aztán meg minden zárás után órákat beszélgettünk, ami baromira rossz ötlet volt, mert nagyon jó beszélgetések voltak… De tipikus az, amikor észre se veszed, hogy elrepült az idő, és én nem úgy fordultam hozzá, mint egy emberhez akinek tetszettem, csak úgy jött magától az egész. Ezután jöttek a beszólásai, hangsúlyozva, hogy, nem tetszem neki.


Elejtett olyan mondatokat, hogy,,nem a munkatársamra vágyom”, meg mondta, hogy tetszik neki ez meg az a csaj.. Viszont nem értem akkor, miért marad ott velem mindig beszélgetni? Múltkor azt mondta, hajnalban, hogy nem talál lányt, akivel mindenről lehet beszélni, mert csak velem lehet olyat. Meg megfogta a kezem, csikizte a tenyerem. Aztán meg át is karolt, közben olyanokat mond, hogy ,,tesó”…

És sajnálom, ember vagyok, és sokat beszéltünk, ezért elkezdtek érzelmeim lenni, mert egyébként tényleg senki mással nem lehet így beszélni, mint vele – viszont mentségemre szolgáljon, hogy megfogadtam, nem beszélek vele többet, mert a barátommal akarok lenni, mielőtt még többet kezdenék érezni. Úgyhogy, tudom mit kell tennem…

Lényeg a lényeg: most akkor csak nem tett le rólam? Vagy csak szórakozik, mert ez jó a pasiknak? A tettei annyira mást mutatnak, mint a szavai, vagy már csak beképzelem magamnak az egészet? Szeretnék valamiféle megerősítést ezzel kapcsolatban. Mondjuk alapvetően elég zárkózott ember, ezért se nagyon értem, mi van.



2018. nov. 1. 15:40
 1/5 anonim válasza:
0%
Ebből kúrás lesz.
2018. nov. 1. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
nem lesz
2018. nov. 1. 15:43
 3/5 anonim ***** válasza:

Ha a tettek és a szavak ellentmondanak egymásnak, mindig a tetteket figyeld, mert az az igaz.

Egy kérdés, a pároddal is tudsz ilyen jókat beszélgetni?

2018. nov. 1. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Lehet mérlegelni kellene, hogy vajon a pároddal is ilyen jókat tudsz-e beszélni? Ha már rá kell venned magad, hogy türtőztesd magad, akkor szerintem a kapcsolatodnak kuka.
2018. nov. 1. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Jó fej a tag, tudja, hogy van párod, és megpróbálja magát távol tartani tőled, több-kevesebb sikerrel. Én is voltam hasonló szituban (29/F), nem hajthattam rá a lányra, mert kapcsolatban volt, mégis, ahogy beszélgettünk, néha önkéntelenül hozzáértem, mosolyogtam, mikor magyarázott valamit, egyszer meg ott hagyta a széken a kabátját, én meg végigsimítottam, az arcomhoz emeltem, és beszívtam az illatát. Utólag leírva talán ciki, de akkor tényleg odavoltam a csajért.


Kérdés, hogy a barátodat szereted vagy csak nem akarsz váltani a biztos, kényelmes kapcsolatból az ismeretlenbe?

2018. nov. 2. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!