Volt már olyan, hogy nagyon tetszett valaki (esetleg szerelmes is voltál belé), és bár tudtad, hogy te is tetszel neki, mégis eltitkoltad az érzésedet? Miért?

Nem mondtam neki semmit. Úgy tettem, mintha nem érdekelne és kegyetlenül rideg, olykor durva voltam vele. Ő aztán elsírta egy közös ismerősnek, hogy iszonyúan tetszik neki egy lány, aki annyira rideg vele, hogy tudja, hogy esélytelen.

Hát ez volt, mindketten magunkat féltettük, sikeresen el is vesztettük egymást. (Utolsó voltam.)

Én az önuralkodós típus vagyok. A fiú bepróbálkozott én pedig mérlegeltem. Nem vagyok jó véleménnyel az olyan férfiakról akik ágyból ki ágyból be típusok. Így bármilyen jófej is velem féket tettem a nyelvemre, a mimikámra. Eltereltem a gobdolataim. Senkinek lövése sem volt, hogy mit érzek belül.

Mivel a fiú a közös haveri társág része volt így sűrűn találkoztunk. Nem tartom értelmes viselkedésnek ha én bunkózok vele, mert "megtiltottam" magamnak. Ha ő is kedves, jófej velem akkor én is az vagyok. De betartom a 3 lépést. Az volt benne a nehéz, hogy ő olykor bepróbálkozott. Félreérthető megjegyzésekkel, kicsi udvarlással... mikor erre nem voltam vevő, kedvesen, viccesen visszadobáltam a labdáit akkor azt is megpendítette, hogy mellettem talán le is horgonyozna... ennél pontnál éreztem azt, hogy lekaparnám szívesen az arcom.

Annyit elmondtam neki hogy jó pasinak tartom, tetszik, de nekem ennyi kevés.

Ennyit tudott csak.

Nem gondolom azt hogy én leszek A nő aki majd jó útra tériti. És engem zavar amikor egy férfi több puncit látott mint kilincset. Sajnos aki kénytelen az elköteleződésre ott a partnerszám csak sebtapasz a sérült lelkének.

Tényleg jó volt olvasni ezeket a történeteket.

Nálam az volt, hogy párom van, de egy haverja a kezdetektől fogva erős hatással volt rám. Hogy még szebb legyen, a srácnak is van párja, de mint mondtam, a legelső alaklomtól furcsán éreztem magam és elég erős vonzalmat, de azt valami nagyon durván. Például meghallottam a hangját és totál stresszben volt a gyomrom/mellkasom és hasonlók. El sem hittem magam, miket produkálok belül .

Természetesen sosem beszéltem erről senkinek, nyilván neki sem, hiszen párom haverja, párja is van. Ilyenkor nem lehet miről beszélni. Kerülöm őt egy ideje, mert szerintem viszont észrevette rajtam, és 2-x úgy éreztem, -főleg az utóbbi időben-, hogy ő sem közömbös irántam.

Viszont ez a helyzet erkölcstelen, ahogy írta is valaki, és eleve meddő helyzet, nem akarok barátságokat sem szétszedni (közös haveri társaság). Másrészt amúgy sem tudom, hosszú távon mennyire működne, elég sokat kell még fejlődnie neki is.

Minden esetre lelkileg engem ez belül nagyon megviselt. Ha nyíltan beszélnénk erről, hogy teszem azt kölcsönös ez köztünk? NEM hiszem, hogy segítene, mert nagyon rossz lenen a tudat, hogy ennyire erősen a hatása alatt vagyok és kölcsönös (ami nálam igen ritka!), holott a körülmények kizárják, hogy bármi is legyen... Másrészt ez könnyen ehet egy katalizátor egymás felé.

Ennek csak akkor van értelme, ha van esély összejönni. Máskülönben semmi értelme.