Valaki írja már körbe, hogy mégis mit kellene éreznem ha szerelmes vagyok? Például ha meglátom a 'szerelmem'.

Ha ez felmerül kérdésként, akkor nem vagy szerelmes.

Aki szerelmes, az ragyog és kimondottan jó kedvű, kicsit széllel-bélelt lesz, mert a hormonok megzavarják a napi rutinban, koncentrációban, úgy érzi, hogy a világot ki tudná forgatni a "négy sarkából", a kedvese bőre lenne legszívesebben, hogy mindig érezze, és alapvetően szebbnek látja az életet, van, aki meg a gyomortájéki bizsergést is tapasztalja (azok a bizonyos pillangók). De ez kizárólag a szerelem érzése, a szeretet más, nyugodt, megfontolt de igen mély elkötelezettséget takar, egy döntés, ami akár időtálló és elsősorban a másik személyisége, lelke iránt vágyódik.

Tini lentebb.

Hát a szerelem nem mindig feldobódottság. Én inkább egy őrületes hullámvasúthoz hasonlítanám. Amikor fent vagy, mintha bedrogoztak volna, aztán jön a zuhanás valami irdatlan mély szakadékba. Ha meglátod, a szíved hevesebben ver, nem kapsz levegőt, hülyeségeket beszélsz. Persze amikor már ezen a bizonytalan időszakon túljuttok, nyilván enyhülnek ezek a tünetek, de az, hogy a pólójával alszol, az elég gyanús. Akibe az ember szerelmes, az hiányzik neki, minden percben.